fbpx

Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 1-jén, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Coltrane Legacy  

Tavaly sajnos egy jazz-zenekar sem, sőt a jazzhez kicsit köthető zenekar sem kapott induló zenekaroknak meghirdetett Hangfoglaló Program támogatást.

Halper László jazzgitárost kértem meg, hogy ajánlja Wayne Shorterről készült Zero Gravity című filmet olvasóinknak. (a szerk.)

Az újabb részben talán a magyarok által leglátogatottabb, közeli jazzklubot kerestem fel, bár a terveim között a bolognai jazzklub szerepelt, de az eső helyett a napfényt választottam, amit Bécsben értem el leggyorsabban.

Az újabbnál-újabb fiatal dívajelöltekben egyáltalán nem szűkölködő amerikai zenei világban a ma már inkább a középgenerációhoz sorolható Norah Jones még mindig az élvonalhoz tartozik. A nagy indiai szitárművész, Ravi Shankar amerikai lánya nem feltétlenül (csak) a jazz kategóriájában foglal helyet, de ki tudja ma már „üzembiztosan” felrajzolni a műfaji határokat?

A következő koncert a Háló Jazz Klubban november 28-án lesz 19 órakor: Pintér Zoltán Trió & Fekete-Kovács Kornél

Kapolcsi-Szabó Levente a Zeneakadémia Jazz Tanszékének master szakán másodéves hallgató, akinek a neve a Symbiosis 5-val kapcsolódott össze, akik amerre járnak díjjakkal térnek haza. 2022-ben Spanyolországban, de Romániában is arattak a fiatal tehetségek, idén pedig óriási sikert értek el a Müpa tehetségkutatóján.

A lemezbemutatóval egy háromgyerekes édesapát támogatnak a Bohém Ragtime Band tagjai. A koncertre november 28-án kerül sor.

A két évente megrendezésre kerülő eseményen big bandre írt darabok szerzői versenyeznek egymással a Budapest Jazz Clubban a Magyar Jazz Szövetség szervezésében. Egyrészt a zeneszerzőket díjazzák, valamint a hangszerelést külön. A Budapest Jazz Orchestra a big band, amelyik a benyújtott pályaműveket egy hét alatt feldolgozta, majd megszólaltatta.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.

John Scofield 1951. december 26-án született. Karácsonyi gyermek. A bostoni Berklee Collage of Music-ban tanult, onnan került be Chet Baker és Gerry Mulligan együttesébe.

Junior Prima díj

2023. november 24.

Idén is megrendezték ünnepélyes keretek közt a Junior Prima díjátadót, ezúttal az Eiffel Műhelyházban. Több jazzhez köthető fiatal is részesült a díjban.

Még fél éve sincs, hogy kérdeztem egy hazai koncertje kapcsán az Amerikában élő jazzdobost, Németh Ferencet a Grammy-díjról. Azonban a mostani interjúnak az apropója eredetileg nem a Grammy-jelölése volt, hanem a november 27-ei koncertje az Opus Jazz Clubban.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 24-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Bolba Éva - Balázs József Quintet

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005