fbpx

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres élőben zenél március 26-án, csütörötkön, 17 órakor.

A Harmónia Jazzműhely kalandos történetében a mai magyar jazzvilág krémjét szólaltatta meg olyan elvarázsolt helyeken, mint a Nyitott Műhely, a Dob utcai Szenes Pince, az Állatorvosi Egyetem klubja, Londonban a Spitz, a Bulls Head jazz kocsma vagy a legendás 606 Club, majd 2009 óta a Budapest Jazz Club. Ezek a koncertek végre ismét és itt hallhatók. A felvételeket nem Rudy van Gelder vagy George Martin készítette, pedig a zenészek megérdemelték volna. smile Jó szórakozást!

A Magyar Jazz Szövetség indított egy kampányt, hogy hallgassunk minél több hazai zenét, magyar jazzt. A koronavírus veszélybe sodorta a magyar zenészek megélhetését is. A sok eddig meglévő lehetőség eltűnt. A MagyarJazz is csatlakozik ehhez a kampányhoz: Hallgassunk több magyar jazz-zenét, ezzel is segítve a hazai zenészeket!
Zenészeknek: az Előadóművészi Jogvédő Iroda felhívása támogatásra: https://www.eji.hu/cikk/rendkivuli_szocialis_tamogatas_eloadomuveszeknek

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Örömmel tesszük közzé a hetedik Jazznap-hu, vagyis non-profit akciónk 2020-as listáját, a lista még bővülhet! 

Papesch Péter basszusgitáros élőben zenél március 23-án, hétfőn, 17 órakor. 

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres élőben zenél március 24-én, kedden, 17 órakor.

Yves Robert mintegy húsz éve létező triója második, most stúdióban felvett BMC-albumának fő tanulsága, hogy a francia harsonás minden lépését érdemes figyelnünk. Nemcsak az évtizedek óta a pályán levő tapasztalt mesternek kijáró „kötelező” tiszteletről van szó, sokkal inkább a folytonos megújulásban hívő, a hallgatókat minden megszólalásával egy-egy izgalmas művészi kísérlet fültanúivá avató muzsikust illeti meg a kritikusi laudáció.

Április 5-én lesz Makoto Ozone és Szaniszló Richárd koncertje a Zeneakadémián. Igaz, még egyeztetés alatt áll a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőinek részéről az esemény, de Szaniszló Richárdot, az egyik legjobban ismert hazai vibrafonost kérdeztem a koncertről is, és még sok minden másról.

Az alábbiakban közreadjuk a Magyar Jazz Szövetség ajánlásait és közleményét:

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres élőben zenél március 19-én, csütörtökön, 17 órakor.

Elmarad: A Perpetuum ma este 8-tól élőben fog játszani a Szimpla kertben.

Lehetőséget biztosítunk a jazz-zenészeknek, hogy meghirdethessék akár az ingyenes, akár a fizetős home-koncertjeiket az oldalunkon.

Nem mindennapi élményben volt része annak a néhány jazzbarátnak, aki eljött a Bartók rádió Márványtermébe éppen a koronavírussal kapcsolatos drasztikus intézkedések első napján. Már hetekkel korábban értesültünk arról, hogy New Yorkban élő hazánkfia, trió felállásban mutatja be legújabb lemezét, a Freedomot. Az eredetileg meghirdetett formációban a dobos mellett Tzumo Árpád és egy olasz tenorszaxofonos: Pietro Tonolo lépett volna fel. 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005