fbpx
Print this page

MELODIÁK és HARMÓNIÁK

2022. július 03.

A gyártósorról aznap lekerült, és néhány órával a koncert kezdete előtt érkezett Melodies & Harmonies című lemezét mutatta be múlt szerdán Fritz Jóska a Budapest Jazz Clubban. A fősodor hagyományainak következetes őrzőjeként és életben tartójaként Joe Fritz néven népszerűvé vált klarinétos, hosszú idő óta együttjátszó triójában, ahogy a lemezen is, Szili Róbert gitározott és Radics József bőgőzött.  

Joe Fritz lemezbemutató koncert

Joe Fritz lemezbemutató koncert

Joe Fritz lemezbemutató koncert

A jazz kialakulásától fogva fontos szerepet játszó klarinét, a modern jazzben mintha légüres térbe kerülne, nem kapott szerves helyet, talán a swing-korszak óta rendkívül népszerűvé vált különböző szaxofon-fajták szorították háttérbe. Tony Scott a hangszer helyzetére célozva ezt mondta: nem szeretem a temetéseket – ezért utaztam Ázsiába és telepedtem le ott. – az idézetteket Gonda János „Jazz” című, 1979-ben megjelent könyvéből állítottam össze, és ha ma már nem is temetői a hangulat, de nem is rózsás. A kortárs jazzben, ha nem is a szaxofonokhoz mérhető számban, de a klarinét akár az avantgárd (Anat Cohen), akár a tradíciókat életben tartó körökben (Ken Peplowski) továbbra is jelen van. Fritz Jóska egy korábbi beszélgetésünkkor elmondta, hazánkban a klarinétot főhangszerként használók száma azért elenyészően kevés a jazzben, mert a jazztanszakon a klarinétot a szaxofon alá, mint mellékhangszert sorolják be, amelyet a fuvola mellett, fél évig kell kötelezően tanulni. Ez tehát annyit jelentett a múltban és jelent ma is, hogy ha egy klarinétos jazztanszakra akar jelentkezni, csak szaxofonnal teheti azt. Lehet mondani, hogy végezze el, és aztán majd újra visszatér a klarinéthoz, de ez a hangszertartást, a fújás módot annyira megváltoztatja, lazává teszi, hogy éveken át kell majd küzdeni a szép klarinéthangért. Így elillan annak a lehetősége, hogy olyan nagyságok nőjenek ki nálunk a hangszeren, mint pl. Tony Scott, Jimmy Giuffre vagy Buddy DeFranco. Ő ezért is választotta inkább a Benczúr utcai Postás jazziskolát, ahol Pap József lett a tanára, aki Csepregit és Muckot is tanította. Klarinétosi pályafutását egyébként Fletcher Hendersonnak köszönheti, mivel ő tudta egyedül a felvételizők közül, hogy ki is volt a zongorista-zenekarvezető, aki jó ideig Benny Goodman kompozícióit hangszerelte nagyzenekarra. Józsinak a helyes válasz nem okozott gondot, mivel gyerekkorban kezdett hegedűtanulmányait pont Goodman hatására hagyta abba, és tért át a klarinétra. Hogy ezt mennyire jól tette, és hogy az általa játszott zenének komoly közönségbázisa van, a szerdai teltházas koncert is bizonyította.

Joe Fritz lemezbemutató koncert

 A lemez koncepciója többször változott. Mint Joe a zenekar bemutatása előtt elmondta, először nem a jazz közismert „slágereiből”, és klarinétra írt, inkább a ritkán játszott, és főleg a klarinétra nehezen interpretálható kompozíciókból válogattak, de hamar rájöttek, a művek többsége nem véletlenül szorult háttérbe. A rostán elsősorban azért hullottak ki, mert klarinétra átírva elvesztették volna karakterüket, így azok maradtak, amelyek klarinéton is jól szóltak, és eljátszásuk kihívást jelentett, valamint azt a nézetet is hivatottak volt szétoszlatni, miszerint egy dallam csak akkor lehet fülbemászó, ha egyúttal egyszerű is. Végül ezekhez pár kétségkívül veretes, viszont kifejezetten sokat, sőt, egy időben agyonjátszott standard sláger is a lemezre került, mint például a koncerten nem játszott Paul Desmond szerzemény, a „Take Five” és Errol Garnertől a „Misty”. A többségében az 50-es, 60-as évekből válogatott 12 számból viszont tízet eljátszottak, elsőként egy klarinétos, Jimmy Giuffre 1959-ben klarinétra írt „Four Brothers” című művét hallhattuk. A folytatásban azonban már olyan altszaxofonra írt, klarinétra hangszerelt feldolgozások kerültek sorra, mint Desmondtól a „Wendy”, valamint Dave Brubeck kompozíciói, a „The Duke” és az „In Your Own Sweet Way”. Világslágerekből sem volt hiány, Nino Rota a Keresztapához írt híres betétdala, a „Speak Softly Love”, Joseph Kozma örök örökzöldje, az „Autumn Leaves”, Jimmy McHugh 1930-ban írt, azóta sokak által énekelt, játszott dala, az „On the Sunny Side of the Street”, valamint a köztük játszott, változatosságot, és a Bossa Nova ritmusait hozó latin szerzők művei, Antonio Carlos Jobimtól a „The Girl from Ipanema”, Luiz Bonfa két klasszikusa, a „Theme from Black Orpheus” és a „Samba de Orfeu”, mind-mind alkalmat adott egy kis közös ringatózásra, összekacsintásra a zenekarral. Közben tapsolhattunk a remek szólóknak, melyekből a trió mindegyik tagja alaposan kivette a részét, szünetet nem tartottak, észre sem vettük, úgy eltelt a bő egy óra, a zenekar már a ráadást is eljátszotta, pedig szívesen hallgattuk volna tovább is. Búcsúzóul Joe még elmondta, mind Szili Róbert, mind Radics József a témák kiválasztásában, feldolgozásában is részt vett, így a lemez közös munka eredménye, végül köszönetet mondott Pintér András hangmérnöknek, akinek néhány elhalkuló befejezéssel nehéz perceket okoztak, a borítót tervező feleségének, Fritz Anettnek, és annak a cégnek, ahol napközben dolgozik, és annyi fizetést ad, hogy ez a lemez magánkiadásban megjelenhetett.     

Joe Fritz lemezbemutató koncert

Joe Fritz lemezbemutató koncert

A koncerten játszott standard feldolgozások nemcsak szellemesen és virtuózan szóltak, hanem ami ezeknél is fontosabb, hitelesen. Ha időgép lenne, Joe biztosan visszamenne abba a korba, melyből válogatott. Ő a hétköznapokon, a rivaldán kívül is a múltszázad közepének embere, amikor a férfi megborotválkozva, kalappal a fején, öltönyben lépett ki a házból. Nála ez nem jelmez, nem a „brendhez” tartozó imázs, belülről jön, egybeforrt vele. Emlékszem, egyszer milyen döbbenetet váltott ki egy közösségi oldalra felkerült fotó, melyen egy vízparti helyen atléta trikóban lett megörökítve. „A stílus maga az ember” -  Joe erre jó példa. Akitől a szállóige származik, Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja 1753-ban „Értekezés a stílusról” írt akadémiai székfoglalójában bővebben is kifejti gondolatait. „A stílus nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk. Ha szorosan egybekapcsoljuk, ha összefűzzük őket, stílusunk tömör, erőteljes és határozott lesz ...” „Ahhoz tehát, hogy jól írjunk, teljesen uralkodnunk kell tárgyunkon, s eléggé el kell mélyednünk benne, hogy világosan lássuk a gondolatok rendjét, s folyamatos láncolattá fűzzük őket úgy, hogy ennek minden szeme egy-egy gondolat legyen; s ha egyszer tollat fogtunk, mindvégig a meglelt nyomon kell járnunk vele…” - nos, ha a gróf eszmefuttatásában az „írjunk” a zenéljünk, a  „tollat fogtunk” a hangszert fogtunk szavakra  cseréljük, pontos képet kaphatunk a Joe Fritz Trió zenéjéről.

 

Budapest Jazz Club, 2022. június 22. 

Fotó: Somogyvári Péter