Itt van az év eleji MüPa Showcase, aztán a legnagyobb és legkomolyabb, a hazai zenészek széles palettája mellett nemzetközi nagyágyúkat is rendre felvonultató itthoni rendezvénysorozat, a JazzFest Budapest. A nyári szezonban beröffennek a régi és újabb vidéki helyszínek, Kapolcs, Paloznak, Balatonboglár, Kecskemét, Debrecen, Érd, és még számos kisebb rendezvény az ország különböző pontjain. Mindenki találhat magának igen jó koncerteket, bármerre veti is a sorsa az országon belül. Érthető, és rendben is van a sok vidéki helyszín, de furcsa módon Budapesten nyáron kevesebb össznépi jazz megmozdulást lehetett találni. A klubok egy része is nyári üzemmódba kapcsol, többnyire csak szeptembertől indul be újból az élet a fővárosban.

Ezen a helyzeten történt lényeges változás 2024-ben, amikor is a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház szerencsés egymásra találásának eredményeként életre hívták a Csodálatos magyar jazz elnevezésű három napos jazzfesztivált. A tavalyi rendezvény nagyon jól sikerült, délutánonként – mint idén is – a fiatal tehetségek játszottak a Kerengőben, a fesztivál csúcspontját az esti gálakoncert adta a festői környezetű Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Nem tagadom, a tavalyi fesztivál után hallottam olyan kérdéseket is, hogy lesz-e folytatás egyáltalán? Nos, mindenki szerencséjére megvolt a folytatás, az MJSz és a Margitszigeti Színház között kialakult kiváló kapcsolatnak köszönhetően. A Pünkösd hétfői Kerengős koncert szüneteiben alkalmunk nyílt beszélni Bán Teodórával, a csodálatos balerinával, a Színház igazgatójával és Gayer Ferenccel, az MJSz elnökével is. Manapság talán ritkaságszámba megy az ilyesmi, de jó volt hallani, hogy mindkét fél ugyanolyan pozitívan és lelkesen beszélt az idei koncertekről és a majdani folytatásról. Reméljük, valóban így is alakul majd, érdemes lenne tradícióvá tenni ezt a fesztivált.

Gayer Feri elmondta azt is, hogy a Jazz Szövetség célja volt a mind átfogóbb spektrumból való válogatás, hadd kapjon ízelítőt a jórészt nem jazz szakértőkből álló, azaz inkább ülő közönség a magyarországi jazz sokszínűségéből. Ez a szimpatikus alapállás nagyrészt teljesült is. Valóban többféle jazz stílus művelői adtak randevút egymásnak a Kerengőben és a Nagyszínpadi gálán is.
Jobbnál jobb zenéket hallgattunk, a zenei színvonallal semmi baj nem volt, de a gálán elhangzott kamarazene jellegű, inkább a kisebb, jó akusztikájú klubokban érvényesülő koncertek egy része csak korlátozottan „jött át” a jóval távolabb ülő közönséghez, ráadásul a szabadtéri produkcióknál mindig a sötét háttérben ólálkodó időjárási rizikófaktor ezúttal is beledumált a bábjátékba: hidegfrontos hűvös szél és némi eső is áztatta a nagyérdeműt. Itt kell elmondanom, hogy a Színház közönségbarátként rutinosan műanyag esőkabátokat osztogatott a belépéskor, így senki sem olvadt el a nézőtéren a csapadéktól. 

Visszatérve a koncertekhez, az akusztikus triók, kvartettek sajnos az egyébként kiváló hangosítás mellett sem tudják felvenni a versenyt a jóval nagyobb létszámú big bandekkel, vagy az elektronikát erősebben alkalmazó zenekarokkal. A koncert elején a 20. sor tájékán ültem, aztán előre mentem fényképezni, de még az első sorból is nagynak éreztem a távolságot a Cimbiózis gyönyörű, meghitt, de ide bizony halk zenéjéhez. A foghíjas lelátón helyet foglaló, mintegy 1100 fős közönség reakcióiból jól lehettet érzékelni ezt a távolságot mind a zenészektől és a zenétől is.
A tavalyi gálán a sodróbb, energikusabb jazzt játszó zenekaroknál nem éreztem ezt a problémát, ott inkább a túl sok együttes túl hosszú repertoárja miatti komoly időcsúszás volt a fő probléma. Ebből tanulva az idei fellépőknek tartaniuk kellett az előre meghatározott időkeretet. Ez a megoldás kiválóan működött, de általában még egy kisméretű, fűtött hangulatú jazzklubban is kell húsz perc, hogy a zenészek és a közönség kellően egymásra hangolódjanak. Ez az egy dolog hiányzott az esti programból.

A gálakoncert első részében a Cimbiózis játszotta Lukács Miki megejtően szép, teljesen egyedi zenei világát. Magas fokú kamarazene volt, a cimbalomból és a bőgőből felröppenő dallamok, mintha a színpad mögötti őserdő jellegű fák koronái közt keringtek volna.

Cimbiózis:
Lukács Miklós – cimbalom
Orbán György – nagybőgő
Baló István – dob

Másodikként a Guitar Madness formáció következett. Ezúttal a 2024-ben megjelent „Hommage á Szabó Gábor” című „koncept” CD-jük anyagából játszottak. Figyelemre méltó módon a zenekarvezető Gyárfás István „Gyafi” Szabó Gábor, a méltán leghíresebb magyar jazzgitáros életének fázisait próbálta felvillantani zeneileg. Nem Szabó Gábor számait nyomták, nem is úgy próbáltak gitározni, mint a nagymester, hanem Szabó Gábor meglehetősen kalandos és sajnos árnyakkal teli életének fordulópontjairól írt jófajta kompozíciókat a zenekarvezető. A számok között Gyafi rövid, de rendkívül hangulatos, plasztikus konferálásában megtudhattuk, mi ihlette az alkotáskor. Például az „East Railway Station” az akkori három jó barát, Szabó Gábor, Garay Attila és Zágon István elhatározásáról szól, miszerint együtt próbálnak lelépni a magyar történelmet sajnos, akkor is jellemző fojtó légkörből, szakkifejezéssel élve: disszidálni kívántak. Mivel ez az eset történetesen 1956 novemberében volt, amikor is békepárti szovjet tankok gyilkolták a felkelő hazafiakat Budapest utcáin, így nem volt veszélytelen a terv. Végül is, más-más okok miatt hármójukból csak Szabó Gábor ült fel a szabad világ felé tartó vonatra a Keleti-pályaudvaron.

A három gitárostól megszokott sodró swing szólalt meg, de hiába játszott tűzzel az egész zenekar, ez a muzsika is csak részben kelt át a nagyszínpad és a közönség közti csillagászati távolságon. 
Guitar Madness:
Gyárfás István – gitár
Szalay Gábor – gitár
Rieger Attila – gitár
Soós Márton – nagybőgő
Cseh Balázs – dob

Harmadikként a Malek Andrea Soulistic Quartet játszott egy blokkot. Ekkorra már felerősödött a szél, egyre többen bámultunk felfelé, mikor kapunk a nyakunkba némi vizet. A zenekar szépen szólt, jók voltak az előadott standardek, tetszett a hangzás, de Andiék is tartózkodtak a nagy érzelmektől, ők is végig halkabb fekvésben játszottak. A műsor végén volt egy spontán vicces jelenet is, az utolsó szám előtt egy perccel eleredt az eső. Andi pedig bekonferálta, majd gyönyörűen elénekelte az „Azt gondoltam, eső esik” című magyar népdalt, amely ugyan nem éppen a bennszülöttek esőcsinálási rítusáról szól, de a címe mindenesetre elvitte az esti bulit. Persze, jót derült mindenki, zenészek és közönség egyaránt.

Malek Andrea Soulistic:
Malek Andrea – ének
Jáger Bandi – zongora
Orbán György – nagybőgő
Lakatos Pecek András – dob

A hármas blokk után szünet következett, szerencsére ezúttal is – mint az est folyamán mindvégig – sikerült tartani a kitűzött időket. A szünetet követően a tavalyi gálakoncerthez hasonlóan a Magyar Jazz Szövetség részéről ezúttal is a szakmai díjak kiosztására került sor. Csapó Krisztián, aki az egész estén át kiváló házigazdája és műsorvezetője volt a koncerteknek, elmondta a rövid laudációkat, majd Gayer Feri átadta a díjakat.

A Szabó Gábor-díjat a Németországban élő, de koncertezni gyakran hazajáró Németh János kapta.
Nagy örömünkre ezúttal is a Jazz.hu munkatársa, Halász Gyula részesült a Pernye András-díjban.
A jazzmuzsika színvonalas oktatásáért járó Gonda János-díjat pedig Jeszenszky György vehette át.

Az ünnepélyes, de szerencsére rövid ceremónia után következett a második műsorrész első zenekara Roby Lakatos és a Gypsy Jazz Band.

Sok olyan jazzegyüttes létezik, amely mindig csúcsformában muzsikál, a manouche jazz legavatottabb zenekarainak egyike is ilyen. Roby mentorálásával és fantasztikus szólóival valamennyire lázba hozták a kissé didergő és még az eső után nem teljesen megszáradt ruházatú közönséget. Myriam Lakatos ismét megmutatta, milyen nagyszerű énekesnő. Jó koncert volt ez is.

Gypsy Jazz Band:
Lakatos Roby – hegedű
Bóni László – hegedű
Kárpáti Róbert – gitár
Kökény László – gitár
Pintér Tibor – gitár
Flór Noémi – nagybőgő
Lakatos Myriam – ének

Az est méltó zárásaként a nehéztüzérség vonult a színpadra, a Budapest Jazz Orchestra személyében. Big bandet hagyni a végére mindig szerencsés választás, hiszen ezekkel a zenészekkel és ebben a hangszer-összeállításban ők tudnak igazán hengerelni, mint ahogyan tették ezt most is.
Egy ritka jó számmal nyitottak, Mester Dani, a fantasztikus szaxofonos „Bye Sars Hi Wars” című szerzeményével. Tipikusan olyan zene, ahol az egész zenekar tündököl, erre mondják, hogy még a csillagokat is lefújják az égről. A második számtól Roby Lakatos is csatlakozott a zenekarhoz és igazi, vérbő szvinges big band muzsikával zárták az estét.

Budapest Jazz Orchestra:
Kollmann Gábor zenekarvezető, Zana Zoltán, Mester Dániel, Ördög Krisztián, Varga György – szaxofon
Subicz Gábor, Táborszky Bence, Tulkán Péter, Hofecker Dániel – trombita
Schreck Ferenc Skerlecz Gábor, Magyar Péter (nyugi, nem az, hanem a zenész…), Nagy Viktor Dániel – harsona
Birta Miklós – gitár
Juhász Attila – zongora
Hárs Viktor – nagybőgő
Serei Dániel – dob

A vasárnapi gálakoncerttel még nem volt vége a jazzünnepnek, hétfőn délután, ismét a víztorony lábánál lévő Kerengőben folytatódott a program.
A Pünkösd hétfői zárónap délutánján a fiatal tehetségeké volt a pálya. Mondjuk, ahogy elnéztem, az egyik zenekar valamennyi fiatal reménysége és tehetsége kvintettileg egységesen őszült már, és kis túlzással az unokáik is ott ülhettek volna a nézőtéren, de mindegy, a zenék rendben voltak végig. Azért felvetődik a kérdés, ha ők a feltörekvő fiatalok, milyenek lehetnek a nagy öregek? Lehet, hogy azok még a barokk majsztrókkal is együtt improvizáltak valamikor a történelem előtti időkben?

A Kerengő jó helyszín a jazzre, közel van a közönség, jól szólnak a zenekarok, laza az ülésrend, satöbbi.

Az első zenekar a tőrőlmetszett ifjoncokból álló Halper Quintet volt, nagyon hangulatos, ritmikus jazz-rockot nyomtak, szerintem ezzel a hangzással a nagyszínpadon is gond nélkül helytálltak volna, ez a zene sokkal könnyebben betölti a nagyobb tereket is. A Fender Jazzmaster gyönyörűen szólt, Halper Laci dögösen nyomta és jók voltak a hápogtató effektek is, no meg Kollmann Gabi és Bér Zsolt szólói is mind ott voltak a szeren.

Halper Quintet:
Halper László – gitár
Bér Zsolt – trombita
Kollmann Gábor – altszaxofon
Kosztyu Zsolt – basszusgitár
Sramkó János – dob

A második zenekar a Siklai István Quartet volt. Siklai Pista legutóbb a Dandó Péter basszusgitár verseny nagyon erős mezőnyében végzett az első helyen, teljesen megérdemelten, az év elején pedig a MüPa Showcase-en is hallhattuk őt a zenekarával. Nagyon tetszett a zenéjük, jól összecsiszolódva játszottak, minden bandatag virtuózabbnál virtuózabb szólókkal támadott. Modern jazz volt, szívesen hallgattam volna még tovább is őket.

Siklai István Quartet:
Siklai István – basszusgitár
Fehér Fábió – gitár
Horváth Albert – zongora
Fazekas Tamás – dob

A 2025-ös fesztivál utolsó fellépőjeként a Neuschl Armand Trió lépett színpadra.
Az együttes eredeti bőgőse, Barakonyi Brúnó helyett Siklai Pistit prolongálták az előző koncert utáni duplázásként, de ezt egyáltalán nem bántuk. Az ideiglenes tagcsere ellenére összeszokottnak tűntek, ez persze a zenészeket minősíti. Ha ilyenek a feltörekvő fiatal zenészeink, akkor nincs miért aggódni, van utánpótlás. Armandék is finom programot játszottak.
Neuschl Armand Trió:
Neuschl Armand – zongora
Siklai István – basszusgitár
Fábry Adonisz – dob

Összességében soha rosszabb felhozatalt és jazzünnepet, mint a tavalyi és az idei.

Nagy köszönet illeti a rendezvény megálmodóit, a megvalósítóit. Az MJSz és a Margitsziget közti kapcsolat harmonikus, konstruktív és reméljük, ez így is marad a jövőben is.

Margitszigeti Színház, A Csodálatos magyar jazz, 2025. június 7-9. 

 Fotók: Sztraka Ferenc