Towner 1940-ben született Washington államban, zenész családba. Anyukája zongoratanár és templomi orgonista volt, apja trombitás. Már hároméves korától improvizált. Értelemszerűen trombitán és zongorán tanult meg először játszani. Az oregoni egyetemen diplomázott, majd beleszeretett a klasszikus gitár hangjába és egy hirtelen döntéssel beiratkozott a bécsi zeneakadémia klasszikus gitár szakára. Az egyetemi évek után New Yorkba költözött, ahol zongoristaként és gitárosként ért el sikereket. Ott mutatta be az angol származású Dave Holland az ECM lemezkiadó német vezetőjének, Manfred Eichernek 1970-ben. Azóta Ralph Towner összes eddigi lemeze az ECM gondozásában jelent meg.

Towner a világszerte ismert és elismert Oregon együttes tagja évtizedek óta. Az Oregonban sikeresen ötvözik a keleti, legfőképp az indiai zene elemeit a kortárs zene és a jazz eszközeivel. Az akusztikus gitár halk hangszer. A jazz meghatározó hangszereihez, a trombitához, szaxofonhoz, dobhoz képest nagyon halk, ezért Towner összes együttesében a dinamikai határértékek értelemszerűen sokkal lejjebb vannak, mint egy jazz együttes esetében. Mivel azonban minden esetben mikrofonnal kierősítették az akusztikus hangszereket, az érzékelhető dinamika határai legalább olyan szélesek, ha nem szélesebbek, mint egy fővonalbeli jazz együttesé. Towner gitárhangja minden esetben egy hosszú zengetésen keresztül jut el hozzánk. Ez a hosszú zengetés vagy szakszóval reverb, amúgy is jellemző az ECM lemezek hangzására. Manfred Eicher nemcsak nagyszerű producer, aki állítólag tökéletes hangulatot tud teremteni a spontán, kifinomult hangfelvételekhez, hanem remek hangmérnök is. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a könnyen felismerhető ECM hangzás Eicher szándéka szerint alakult ki, de Ralph Townernek ez a hangzás a hosszú évtizedek során tökéletesnek bizonyult. Talán a gyermekkori templomi orgona élmények miatt otthonos számára a katedrálisokra jellemző zengés, mindenesetre Towner csodálatosan játszik a térrel. A zengés szerves eleme a gitárhangjának, az egymásba forduló hangok, akkordok éppen annyira zengenek egymásba, hogy a feszültség teremtődjön, de időben fel is tudjon oldódni. Az amúgy halk hangszerből a templomi jellegű zengés révén grandiózus hangzás árad. A klasszikus gitár hangjának rövid a lecsengése, éppen ezért alkalmas például a flamenco pattogó ritmusaira, de Ralph Townernél mindig tág a tér, hosszúak, megnyugtatóak a hangok. Játékában hallani az indiai zene hatását, ugyanakkor az európai polifónia mindig jelen van. Még a jazz harmóniák esetén is követni lehet a különálló, egymást ellenpontozó szólamokat. Meglátásom szerint Ralph Towner minden idők egyik legjelentősebb gitárosa a jazz világában. Charlie Byrd is klasszikus gitáron játszott jazzt, valószínűleg hatott Ralph Townerre, de a zenei nyelvük eltérő. Kompozíciós szempontból inkább Bill Evans és Keith Jarrett hatását érzem jelentősnek Towner alkotóművészetére. Sokszor azon szoktuk lemérni egy-egy jazz-zenész jelentőségét, hogy hány követője akad, hányan használják azokat az eszközöket, amiket ő használt. Így Louis Armstrong, Miles Davis, John Coltrane, Keith Jarrett vagy mondjuk Pat Metheny jelentősége óriási. Milliók követik, vagy követték őket. Towner esetében más a helyzet. Egberto Gismonti és Snétberger Ferenc játékában sokszor hallok Towneréhez hasonló eszközöket, de ezekben az esetekben géniuszok párhuzamos egymásra hatásáról beszélhetünk inkább, mint mintakövetésről. Towner egyéni. Utánozható, de nem követhető.

Az At First Light című lemez gyönyörű. Kézbe vettem a diszkréten elegáns borítót, beraktam a CD-t a lejátszóba, hátra dőltem a díványon a kutyánk mellé és otthon éreztem magam. Nagyjából harminc, húsz és tíz éve is volt ehhez hasonló élményem Towner lemezeivel. A dívány valószínűleg más volt és kutya sem volt. Mintha az állandóan pörgő, sodródó világban volna egy állandó pont; Ralph Towner. Nem azt hallom a lemezen, hogy egy nyolcvankét éves bácsi küzd az elemekkel, hanem azt, hogy egy kortalan szellem szárnyal. Irigylésre méltó.

Amikor utánanéztem, hogy milyen díjai vannak Ralph Townernek, azt találtam a neten, hogy az Apollo 15 asztronautái a hold két kráterét Towner kompozícióiról, az „Icarus”-ról és a „Ghost Beads”-ről nevezték el. Mennyire pontos ez a díjazás! Ezek a kráterek statikusak. Mindig felénk, izgő-mozgó emberek felé néznek. Amiképp statikusan megbízhatóan szép, gondos és épületes Ralph Towner zenéje, amióta csak hallgatom. Évtizedek óta. Legyen még sokáig így!

ECM, 2023

1. Flow (Ralph Towner)
2. Strait (Ralph Towner)
3. Make Someone Happy (Adolph Green, Betty Comden, Jule Styne)
4. Ubi Sunt (Ralph Towner)
5. Guitarra Picante (Ralph Towner)
6. At First Light (Ralph Towner)
7. Danny Boy (Traditional)
8. Fat Foot (Ralph Towner)
9. Argentinian Nights (Ralph Towner)
10. Little Old Lady (Hoagy Carmichael, Stanley Adams)
11. Empty Stage (Ralph Towner)

Ralph Towner - gitár

Március 7-én a bécsi Porgy & Bessben lép fel.