fbpx

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

A nagykanizsai jazzélet egyik méltán meghatározó együttese a Kanizsa Big Band. A 2005 januárjában alakult zenekart helyi zeneiskolai tanárok kezdeményezésére alakították. Tagjai zenetanárokból, régi és jelenlegi tanítványokból és vendégfellépőkből áll. Ebből a termékeny alkotóközösségből számos ma már ismert jazz-zenész került ki. Elég, ha csak a fiatal jazzgenerációból Gayer Mátyásra, Cseke Dánielre vagy Varga Dánielre gondolunk. Jelenleg a 138. fellépésük volt. A következő interjú a Kanizsa Big Band vezetőjével, Vámos Bélával készült.

A Nemzetközi Jazznap programjának nyitányaként április 29-én ünnepségre került sor Nagykanizsán a sétáló utcában. Az apropót az szolgáltatta, hogy az idén felavatott I. Magyar Jazztörténeti pontot QR kóddal látták el.

Végre újra nem volt könnyű eldönteni, hogy hol ünnepelje egy jazzkedvelő április 30-án a Nemzetközi Jazznapot. Néha a hely szellemisége a döntő érv, máskor az előadók kvalitásai. Idén az Opus ajánlatának nálam nem volt riválisa. Azzal az ígérettel invitálta ugyanis a vendégeit szombaton a népszerű belvárosi klub, hogy részesei lehetünk egy kicsit mi is a jazztörténetnek, az International Jazz Day-t stílszerűen két magyar világsztárral a fellépők között ünnepelhetjük. Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos esetében ebben nincs is semmi túlzás. A megtelt táblát ki is lehetett tenni nyolc órára.

Kicsi a világ, Makoto Ozone zongoraművész Kanadából érkezett Budapestre hétfőn, ahol előző nap este a magyar Botos Robival vacsorázott, aki az egyik szervezője az épp most zajló Oscar Peterson Jazzfestnek. Hétfőn pedig már a vasárnapi koncertjükre próbáltak Szaniszló Richárddal a Magyar Zene Házában. Rendkívül érdekes és sok mindenre kiterjedő interjú készült velük, barátságos és közvetlen hangulatban, aminek egy része olvasható a programajánlóban.

Sajnos a jazznap weboldalon csak 5 db esemény szerepel, ezek közül ráadásul egyik sem ingyenes. Pallai Péter (Harmónia Jazzműhely Alapítvány) és Zipernovszky Kornél (jazzkritikus, újságíró) találta ki és valósította meg, hogy Magyarország is csatlakozzon a Nemzetközi Jazznaphoz, azaz az International Jazz Dayhez 2014-ben. Akkor még csupa ingyenes koncerttel csalogatták a jazztől idegenkedő közönséget is a jazzklubokba, hogy minél több jazzkedvelőt szerezzenek ennek a csodálatos zenei műfajnak.

Úgy sejtem, az ortodox lemezgyűjtők egyikét-másikát idegesítik a formára osztályozhatatlan-besorolhatatlan különlegességek: nem lehet az ilyeneket a rend megbontása nélkül a többi LP/CD közé tenni, az oldalukon nem virít előadónév és lemezcím, tehát valami megfelelő helyet kell találni nekik, lehetőleg nem túl messze a lemezpolc(ok)tól, s ez nem mindig könnyű. Marad a bosszúság, a szokatlan alakú szerzemény kerülgetése, ide-oda pakolása. Más zenehallgatók (magamat is közéjük sorolom) inkább szórakoztatónak tartják a formai idioszinkráziákat: eredeti és szellemes ötletnek találtam például, amikor 2006-ban a Grencsó Istvánnal megerősített Noiz Orchestra egy cipzárral ellátott játékmaci hasába rejtette el Film Development című kiadványát.

Április 30-án idén is megünnepeljük a Nemzetközi Jazznapot sok-sok koncerttel, de az egyik kitűnik az összes közül. A Budapest Jazz Clubban Oláh Krisztián különleges estére készül sztárvendégekkel.

A Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) két házigazdája, az UNESCO főtitkára Audrey Azoulay és jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock április 21-én bejelentették az idei központi gála részletes műsorát, és közölték, hogy a világmozgalommá szélesedett ünneplésbe legalább 180 ország kapcsolódik be élő zenei rendezvényekkel.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005