Ralph Alessi Quartet – It’s Always Now

Márton Attila 2023. máj. 30.

Ralph Alessi is azok közé a „márkás” zenészek közé tartozik, akiket Manfred Eicher, a müncheni ECM kiadó alapítója és vezetője „begyűjtött” a nagynevű label „művész-kollekciójába”. Különösen érdekessé teszi a kritikus számára az új Alessi lemez tárgyalását az a tény, hogy pár nappal ezelőtt „élőben” is megcsodálhattuk a nagy amerikai trombitás játékát a BJC-ben.

ralph alessi quartet

Igaz, hogy más felállásban játszott Jure Pukl szlovén tenorszaxofonos kvartettjében, ahol Joe Sanders bőgőzött és a New Yorkban élő és dolgozó Németh Ferenc dobolt, de Alessi káprázatos trombitajátékát végre „élőben” is megtapasztalhattuk. Érdekes, hogy a jazz egyre terebélyesedő világában nem volt számomra ismerős az idén éppen 60 éves amerikai trombitás, mert ezen a hangszeren éppen elég nagy egyéniség volt és van a színen. Csak öt évvel ezelőtt figyeltem fel művészetére, amikor is Florian Weber német zongorista „Lucent Waters” c. ECM albumát családomtól karácsonyra megkaptam. A kvartettben csak Alessi volt ismeretlen számomra, mert Weber kísérte a Németországban élő és magas kora ellenére rendkívül aktív Lee Konitz-ot több budapesti fellépésén. (2014. január 12-én a Müpa Fesztivál színházban Weber aktuális triójával lépett fel a legendás altszaxofonos, majd 2018-ban a BJC-ben duóban hallhattuk őket! Ekkor csodálhattuk meg igazán Weber briliáns zongorajátékát, mert a 90 éves Konitz már csak rövid szólókat tudott eljátszani, így a tőle 50(!) évvel fiatalabb zongoristának nem csekély érdeme volt az összességében felejthetetlen koncert megvalósításában!) A lemezen Linda May Han Oh maláj származású, ausztrál hölgy bőgőzött, aki persze Amerikában él és kétszer is volt szerencsém látni: először a Trafóban a Dave Douglas-Joe Lovano kvartettben 2012-ben, majd a saját triójával a BMC színháztermében 2019-ben. Nasheet Waits pedig a fekete amerikai dobművészek egyik oszlopos tagja, aki ugyancsak szerepelt már Budapesten. Nos, ebben a csapatban játszott Alessi a 2018-as lemezen.

És íme, itt van egy újabb ECM album, amelyen ugyancsak Alessi és Weber a két főszereplő, mégis merőben más a produkció. A felvételek még 2021 nyarán készültek, de feltehetően a pandémia miatt a keverés csak '22-ben, a megjelenés pedig az idén következett be. A különbség már a lemezborítón is észlelhető, ugyanis ha alkalmi – egy lemez készítése céljából létrejött – együttes játszik, akkor rendszerint minden név szerepel a borítón. (Így volt ez Weber 18-as albumán is.) Itt viszont nevek nélkül Ralph Alessi Quartet felirat olvasható, és hogy miért, az is kiderült. Mindkét lemezt magammal vittem az említett koncertre a BJC-be és dedikáltattam a trombitással, még kellemes beszélgetésre is sor került. Megtudtam, hogy 2020-ban Svájcba költözött és egy ott élő másik amerikaival, Gerry Hemingway dobossal, valamint a német Weberrel és a svájci bőgőssel Bänz Oesterrel létrehozta a saját kvartettjét, tehát a lemezen játszó csapat nem pusztán alkalmi társulás egy lemez kedvéért, hanem Alessi saját kvartettje.

A Weber nevén megjelent lemezen az ő kompozíciói hangzottak el, míg az Alessi Quartet természetesen a trombitás szerzeményeit játssza (igaz, három Weberrel közös). Ez utóbbiak közé tartozik az album címadó darabja is.

Nos, a fentiek ismeretében érthető, hogy a két lemez a két főszereplő azonossága ellenére sem mondható egymás folytatásának. A korábbi lemez úgyszólván mainstream jazz ehhez viszonyítva. Ez egy igazi avantgárd alkotás, nem könnyű hallgatnivaló, viszont sokkal dinamikusabb, nem az a melankolikus északi hangulatvilág, amit Weber alkalmi együttese mutatott. Ez tényleg csak a vájtfülű free jazz kedvelőknél talál jó fogadtatásra. Érdekes zenei „szösszenetek” sorozata, hiszen a 13 számból öt négy perces, másik öt pedig öt perc alatti időtartamú. Az átlag pontosan négy perc! Jómagam számára is meglepetés, hiszen a pár napja tartott koncerten mainstream jazz szólt Pukl-Alessi-Sanders-Németh előadásában terjedelmes szólókkal. De az ilyen kaliberű művészek, mint Alessi is, minden irányzatban otthonosan mozognak. Így aztán világossá vált, hogy a tőlem 22 évvel fiatalabb trombitás, miért érdeklődött oly’ élénken afelől, hogy a nagy trombitások közül kiket is láttam élőben. (Davis, Gillespie, Freddie Hubbard mellett persze Don Cherry érdekelte mindenekelőtt. Megnyugtattam, hogy Cherry-t már 1965-ben láttam Prágában Gato Barbierivel, amikor ő éppen kétéves volt New Yorkban.)

A lemezen elhangzó zene értékelését tekintve részemről kifejezett érdem, hogy mindannyian végig akusztikus hangszereket használnak. (Véleményem szerint az elektronika sok esetben inkább „divatcikk”.) Ez az experimentális zene nem könnyen emészthető ugyan, de rendkívül egyéni, mi több eredeti, még akkor is, ha Alessi sem vonhatja ki magát a nagy avantgárd jazzikonok (Cherry, Anthony Braxton, Joe McFee stb.), de az európai és amerikai kortárs klasszikus zene képviselőinek (Stockhausen, Cage) hatása alól. Az egyes számok között akadnak olyanok, amelyet csak a két meghatározó szólista ad elő rövid rögtönzések formájában, de a terjedelmesebbek esetében a két szólista szabad improvizációi mellett élvezhetjük a bőgős és a dobos kitűnő játékát is. Egyik-másik tétel pedig kifejezetten lírai, mainstream jazznek minősíthető, nem „durva” szabad zene. A zongorista kifejezetten figyelemreméltó szólói rögtön eszünkbe juttatja, hogy Weber Paul Bleynél is tanult.

Nem mindennapi alkotás, amely megérdemelne egy hazai lemezbemutatót a progresszív törekvéseket támogató (és az ECM kiadóval szoros kapcsolatban álló) BMC-ben. Reméljük, hogy megvalósulhat ez a felvetésünk!

RALPH ALESSI QUARTET: IT’S ALWAYS NOW ECM Records