Ennek a lemeznek a történetéből pont ideális pilotot lehetne írni – csak jelzem, momentán ráérek. Tudjuk, a kiadónak nagyon bejött az akkor beinduló fúziós zene, aminek a Larry Mizell és Donald Byrd generálta Black Byrd LP volt a zászlóshajója. Úgy döntöttek hát, hogy 1973 júliusában a svájci Montreux-i Jazzfesztiválra elviszi ennek a vonulatnak a legkiválóbbjait. A jazzfunk kirakodóvásárra így érkezett Bobby Hutcherson vibrafonos, Ronnie Foster orgonista, Bobbi Humphrey fuvolás, Marlena Shaw énekes meg a trombitás Donald Byrd - megtámogatva a Mizell testvérekkel, akik a „Black Byrd” albumban hatékonyan dolgoztak vele. Aztán megjelentették sorban albumokon egy Live: Cookin' with Blue Note at Montreux címkével az ottani élő felvételeiket. Kivéve ezt. Talán mert a Black Byrd még tarolt a piacon (míg az American Airlines nem kezdte Európába tartó járatain nyomatni). Szóval Don Was, a Blue Note Records akkori elnöke nem sokkal Byrd 2013-as halála után kapott egy hívást Britanniából. Gilles Peterson érdeklődött, hogy mi lett Montreux-i felvételekkel. Indi akkor indult a raktárba, és amit talált, az jelent meg most némi spéttel.

A felvétel tehát Montreux-ben készült 1973. július 5-én. Donald Byrd-öt már elkönyvelték jól bevált Miles-klónként a hard-bop trombitások közt, mikor egy karakteres kanyarral el nem ment a jazz, a R&B és a funk ötvözésével crossover felé praktikusan, hiszen a fúziós zene egy szélesebb közönséget tudott megcélozni. Úgy is érdemes meghallgatni az albumot, mint e műfaj megszületésének dokumentumát. A puristák persze nem szerették, de érdemes odatenni ezt az akkor megjelent Miles Davis és Herbie Hancock albumok mellé. Érdekes különbségek vannak. A Byrd-Mizell tandem masszív funkos alapokkal dolgozik, sok vokállal, az ismétlődő frázissal tűzdelt groove özön fölé feltett fúvósszólamokkal. Tipikus esete ennek a lemezen a Mizell jegyezte „Black Byrd” élő változata. A hagyományos jazz híveinek inkább az teszi majd érdekessé, hogy a trombitás Byrd és a szaxofonos Davis nem tagadja meg múltját, remek szólókat fúj a robogás szüneteiben - nekik Wonder „You’ve Got It Bad Girl”-je fog tetszeni. A funk-riffek és szintetizátor dominálta „The East" „Kwame” és „Poco-Mania” mind máshol fel sem vett eredeti Byrd-darab. 

Külön trackként otthagyták a bemutatkozást is, joggal, hiszen itt tíztagú naszádról beszélünk, melynek érdekessége, hogy a zenekar tagjai közül többen a washingtoni Howard Egyetemen Byrd-tanítványok voltak. A trombitás Fonce Mizell, a tenorszaxofonos Allan Barnes, a zongorán játszó Kevin Toney, a gitáros Barney Perry és a dobos Keith Killgo később megalapították a The Blackbyrdst, minden hip-hop és elektronikus jazz ősforrását. A masszív hangzáshoz kellett még néhány nehézsúlyú groove bajnok a különítménybe: Henry Franklin (basszusgitár) és Ray Armando (kongák, ütőhangszerek), a szintetizátoron bűvészkedő Larry Mizell, meg persze két már említett remek bophoz is értő fúvós: Donald Byrd (trombita, kürt) és Nathan Davis (tenor- és szopránszaxofon). Ezért érdekes az akkor születő funk forrásvidékén járni, de a sok vokál miatt néha a soul jazz is eszünkbe juthat.

A később a műfaj elfogadottságáért sokat tevő Hancock a jazzszöveteket dominánsabban meghagyta, Miles pedig nem sétált el a jazzdzsungel mellett, hanem befurakodott a közepéig, ezért ő sötétebben, izgalmasabban szól. Byrd inkább a vadon szélén portyázott. Itt van rá a bizonyíték.

Live: Cookin' with Blue Note at Montreux
Donald Byrd at Montreux
Kiadó: Blue Note
A felvétel éve: 1973. július
Kiadás: 2022. december
Idő: 45:22

Tracklista:

1. Black Byrd
2. You’ve Got It Bad Girl
3. The East
4. *Introductions
5. Kwame
6. Poco-Mania