fbpx

Jazz

Március végén könnyűzenei szerzők számára hozott létre 62 millió forintos támogatási keretet az Artisjus, hogy pályázat útján nyújthasson rendkívüli segítséget számukra. A felhívás minden olyan dalszerzőnek, szövegírónak szólt, akik lemondott fellépéseik és egyéb munkáik miatt jelentős bevételkiesést szenvednek el. A beérkezett pályázatokat elbírálták, a bruttó 160 ezer forintos segély hamarosan megérkezik a támogatásban részesülők számlájára.

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. 11 és fél év és a 109. klubest után egy időre kényszerűségből ők is bezártak. Előkeresték régebbi felvételeiket, és a látogatóikat emlékező koncertekre hívják. Ezentúl minden kedden közreadnak egy-egy videót a klub hőskorából, a magyar jazzélet kiváló muzsikusaival! Első alkalommal április 21-én Joe Fritz klarinétos quartettje szerepelt, ez volt a klub indulás utáni második estje (2008. novembere).

Március 24-én adtunk hírt arról, hogy az Artisjus és az EJI rendkívüli szociális támogatási keretet hozott létre a nehéz helyzetbe került művészeknek. Akik benyújtották időben a kérelmet és megfeleltek a kritériumoknak, jóváhagyták a támogatásukat, azok ebben a hónapban és a következőben is támogatást kapnak.

Karanténból szól a nóta és BJC is szervez karanténkoncerteket.

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres és a Németországban élő Papesch Péter basszusgitáros élőben zenél április 3-án, pénteken, 17 órakor.

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres élőben zenél március 31-én, kedden, 17 órakor.

Papesch Péter basszusgitáros élőben zenél március 30-án, hétfőn, 17 órakor. 

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres és a Németországban élő Papesch Péter basszusgitáros élőben zenél március 27-én, pénteken, 17 órakor.

Idén a Magyar Jazz Szövetség két jazz klub vezetőjének ítélte oda a Jazz Mecénás Díjat. Bóna Lászlónak, aki a Budapest Jazz Club társtulajdonosa és programigazgatója, valamint Hoffmann Györgynek, az iF Jazz Café vezetője. Gratulálunk!

Mogyoró Kornél, az egyik legsokoldalúbb ütőhangszeres élőben zenél március 26-án, csütörötkön, 17 órakor.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005