A jazz muzsikusok és jazzbarátok részéről egyaránt kedvelt fővárosi HÁLÓ jazzklub, nem kevesebb, mint 17-ik évadát indítja szeptember 10-én este 7-kor. A Háló-béli jazzesteket nemcsak az teszi vonzóvá, hogy igazi koncertek zajlanak ott – hangos beszéd, ki-bejárkálás és evőeszköz zörejek nélkül, de a fellépő, a hazai jazzelitet képviselő muzsikusokkal baráti beszélgetésekre is sor kerül a szünet utáni „interjú” kapcsán, de akár a közönség részéről is.

Jómagam úgy vagyok a már 86-ik évét is betöltött Charles Lloyd aktivitásával, mint voltunk a műfaj sokszor emlegetett „aranykorában” az ikonikus zenészek akkori albumaival. Úgy vártuk Davis, Coltrane, Gillespie, Mingus, Brubeck vagy Dexter Gordon, Horace Silver és Art Blakey egy-egy új albumának megjelenését, mint egy Nobel-díjas író új regényét vagy egy márkás filmrendező legfrissebb alkotását. Nos, Lloyd is ebbe a „jazzelitbe” tartozott, sőt – szinte „utolsó mohikánként” – ma is tartozik.

A swing korszak után sokan a big bandek végét jósolták, de a jazztörténet bőven rácáfolt ezekre a tévhitekre. Nem kell bizonygatni, hogy sok évtizeden át nemcsak a jazz szülőföldjén, de az egész világon számos kitűnő nagyzenekar működött, és a jazz legmodernebb irányzatai sem nélkülözték ezeket a formációkat. Most éppen a szomszédos Ausztriából kaptunk egy figyelemreméltó nagyzenekari jazzalbumot…

Számos alkalommal bevallottuk már, hogy elsősorban az amerikai és a hazai jazzre korlátozódnak ismereteink, hébe-hóba a nyugat-európai (elsősorban is az ECM kiadványok) kerülnek még sorra. Mentségünkre legyen mondva, hogy az elmúlt évtizedekben már olyannyira nemzetközi lett a műfaj, hogy nincs olyan része a földkerekségnek, ahol nem találkozhatnánk kvalitásos jazz produkciókkal.  Mindezeket pedig lehetetlen figyelemmel kísérni.

A magamfajta veterán jazzrajongó azzal dicsekedhet, hogy a hazai jazzelit, mára már középgenerációs képviselőinek indulástól követhette pályáját. Nos, ezek közé tartozik a választékos ízlésű, sokoldalú énekes-komponista, Karosi Júlia is, aki újabb igényes lemezzel jelentkezett.

Miközben a magyar jazz minden vonatkozásban – és tegyük hozzá korábban is méltó színvonalat képviselt nemzetközi megmérettetésben is – a Duna partjáról korábban (de bizonyos fokig még napjainkban sem) könnyű igazi nemzetközi hírnévre szert tenni. Egyik kezünkön megszámolhatjuk, hogy hány magyar zenésznek sikerült ez. Mindenesetre Tommy Vig ezen kevesek egyike!

We Exist! címmel zajlik a jazzvokál örökifjú nagyasszonyának, Dee Dee Bridgewaternek legújabb „projektje”, egyben koncertkörútja. A sok évtizedes pálya alatt számos arcát mutatta a nagy jazzdíva, ezúttal a hölgyeknek a jazz világában betöltött fontos szerepére kívánta felhívni a figyelmet „csupa nő” kvartettjével.

Tommy rajongótábora már megszokhatta a művész hazatelepülése óta eltelt csaknem két évtizedben, hogy a nyári uborkaszezon dacára minden évben születésnapi koncerttel ünnepli meg a nevezetes napot. Nem volt ez másképpen az idén sem, de az ünnepi esemény egyben Tommy búcsúja is volt a színpadtól és a kedves közönségtől.

Berki Tamás – évtizedek óta – a férfi énekesekben nagyon szűkölködő hazai jazzszcéna emblematikus figurája. Minden lemezét nagy érdeklődéssel hallgatjuk, koncertjeit látogatjuk. Sokirányú érdeklődésére jellemző, hogy „privátim” nem csak a nagy jazzikonok hazai fellépésein lehet találkozni vele (és kedves feleségével), de legújabb lemezét például Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész kiállításán kaptam meg tőle.

A műfaj több mint százéves történetében két kezünkön megszámlálhatók azok a művészek, akik ilyen – közel nyolc évtizedes – pályát futottak be, mint az idén 86 éves Tommy Vig. Az ő esetében „rásegített” az a tény, hogy már „csodagyerekként” is nyilvános szereplésben volt része…