fbpx

Tommy Vig születésnapi egyben búcsúkoncertje a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpadán

2024. július 03.

Tommy rajongótábora már megszokhatta a művész hazatelepülése óta eltelt csaknem két évtizedben, hogy a nyári uborkaszezon dacára minden évben születésnapi koncerttel ünnepli meg a nevezetes napot. Nem volt ez másképpen az idén sem, de az ünnepi esemény egyben Tommy búcsúja is volt a színpadtól és a kedves közönségtől.

Tommy Vig búcsúkoncert

Sajnos, itt is el kell mondani, hogy az idős muzsikus messze nem kapta meg azt a megbecsülést 2006-ban történt hazatelepülése óta, amit megérdemelt volna. Így aztán voltaképpen semmi sem utalt arra, hogy milyen nagyívű pálya lezárása történt ezen a szép nyári estén. Nem volt semmilyen ünneplés, az ilyenkor szokásos méltatás vagy díjátadás, a közönség jórésze legfeljebb Tommy szavaiból értesült arról, hogy milyen nevezetes koncertnek is lehet szem- és fültanúja. Az viszont nagyon örömteli volt, hogy a nézősereg, a zenére „vevő” közönség alighanem kárpótolta valamelyest a nagy múltú művészt a „hivatalos” ünneplés elmaradásáért.

Tommy Vig búcsúkoncert

Tommy – szokásához híven – most is maga konferált. Szellemesen, kedvesen beszélt a közönséghez, igyekezett némi információt nyújtani a soron következő zenedarabra vonatkozóan. Az egész koncerttel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy kitűnő illusztrációként szolgált arra vonatkozóan, hogy a jazzben nem a „mi” hanem a „hogyan” a fontos. Ugyanis csupa ismert sztenderd került sorra, de Tommy különleges hangszerelései mindegyiknek egyedi ízt adtak. (Ezért voltak minden előadó előtt hosszú kottalapok.)

Tommy Vig búcsúkoncert

Az indítás mindjárt egy Amerikába került hazánkfia, a nagykanizsai születésű, de a jazz szülőföldjén felnőtt Rosenberg Zsigmond (Sigmund Romberg) szerzeménye a Tommy által „Hajnal”-ra keresztelt „Softly as in a Morning Sunrise” volt hangszeres trió előadásában, amelyben Tommy vibrafonozott és olykor dobolt, Csuhaj-Barna Tibor bőgőzött és Jeszenszky György dobolt. Még két szám került sorra a trió interpretációjában:  Tommy kedvenc komponistájának Thelonious Monknak Rhythm-A-Ning c. kompozíciója és a Caravan, amelyről mindenkinek Ellington jut az eszébe, bár eredetileg a zenekar neves harsonása, Juan Tizol jegyezte.  Mindhárom számban remek szólókat hallhattunk a hangszeresektől: Tommy swingelő játéka, Tibor vonós és pengető bőgőzése és Jeszi szenzitív dobolása alapozta meg a jó hangulatot. Tommy szólóban adta elő a Body and Soul-t, nem is tudom, hogy mikor hallottam őt szólóban, minden kíséret nélkül, többnyire duó volt a minimális felállása.

Tommy Vig búcsúkoncert

Tommy Vig búcsúkoncert

Ezt követően feleségét, Miát szólította az ünnepelt, aki négy számot adott elő. A szintén hazánkfia, Kozma József Hulló levelek c. dalát Mia Tommy vibrafon játékával adta elő, majd Gershwin Summertime-ja következett. A megzenésített Petőfi versről Mia angol nyelvű konferálásában elmondta, hogy Tommy ismertette meg Petőfi költészetével. Miután Tommy megzenésítette a költeményt, mint korábban is, most is magyarul adta elő azt. Louis Primának a swing korszakban komponált Sing, Sing, Sing c. száma fejezte be Mia programját, majd még az On Green Dolphin Street és a Straight, No Chaser zárta a koncertet.  

Tommy Vig búcsúkoncert

Tommy Vig búcsúkoncert

Tommy Vig búcsúkoncert

A Sing-ben egy rövid szóló erejéig Mia is beszállt a négykezes vibrafonjátékba, a Rhyth-ben és a Dolphin-ban pedig érdekes „dobpárbajt” vívott Tommy és Jeszi. A pódiumon ugyanis a Jeszi által használt Gretsch szerelés mellett még egy Yamaha dobszerkó is volt a színpad baloldalán.

Tommy Vig búcsúkoncert

Nos, így zajlott le a búcsúkoncert, amely egyben Tommy 86. születésnapját is hivatott volt megünnepelni. Mind a magam, mind a Jazz.hu munkatársai, mind pedig az egész magyar jazzvilág nevében is kívánok zeneszerzésben gazdag éveket és magánéletében sok boldogságot és jó egészséget Tommynak!

Tommy Vig búcsúkoncert

 

A koncert programja:

  • Softly as in a Morning Sunrise (Sigmund Romberg-Oscar Hammerstein II.)
  • Rhythm-A-Ning (Thelonious Monk) 
  • Caravan (Juan Tizol-Duke Ellington)
  • Body and Soul (Johnny Green-Edward Heyman)   szóló vibrafon  Tommy Vig
  • Autumn Leaves (Joseph Kosma-Johnny Mercer)    Mia Kim ének
  • Summertime (George Gershwin-DuBose Heyward))      Mia Kim  ének
  • Füstbe ment terv (Tommy Vig- Petőfi Sándor)      Mia Kim  ének
  • Sing, Sing, Sing (Louis Prima)      Mia Kim   ének
  • On Green Dolphin Street (Bronislaw Kaper-Ned Washington) 
  • Straight, No Chaser (Thelonious Monk)

 

Közreműködtek:

 

 Tommy Vig,  vibrafon, dobok
 Csuhaj-Barna Tibor  nagybőgő
 Jeszenszky György   dobok
 Mia Kim   ének, vibrafon

 

Magyar Zene Háza,  2024. június 29. 

Fotó: Sztraka Ferenc

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005