fbpx

Valami Nagykanizsa: a Kanizsa Big Band és Szolnoki Péter koncertje

2022. december 28.

Az év zárásaként sokan mérleget vonnak arról, hogy mi is történt velük az adott évben. Ha lesz a Kanizsa Big Bandnek emlékkönyve, akkor ez az év biztosan az egyik mérföldkő lesz a zenekar életében. A Vámos Béla vezette együttes idén öt koncertet adott, ami egy vidéki big band életében jónak számít. Velük lépett fel 2022-ben Cseke Dániel, Tóth Viktor szaxofonosok, Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző, hangszerelő. A koncertek mellett nem maradt el az elismerés sem, hiszen a zenekar Zala Megyei Prima Díjat és a Nagykanizsai Civil Kerekasztal „Az Év Civil Szervezete Díj” kitüntetést is megkapta.

A képzeletbeli koronát a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében december 22-én tartott hagyományos Karácsonyi koncert tette fel a Kanizsa Big Band számára, ahol Szolnoki Péter énekes, előadóművész volt a vendégfellépő.

 

A 2008 óta tartott hagyományos Karácsonyi koncerteken eddig több híres énekes fordult meg Nagykanizsán az év végi koncerteken a Kanizsa Big Band vendégeként: Berki Tamás, Horváth Cintia, Náray Erika, a Vintage Dolls énekegyüttes és Szolnoki Péter, aki immár másodízben állt színpadra. Az idei műsort Vámos Béla zenekarvezető és Szolnoki Péter közösen állította össze.

 

A feladat nem volt könnyű, hiszen évről-évre nehéz új karácsonyi repertoárt összehozni úgy, hogy az a közönség figyelmét is el tudja nyerni, emellett a sablonosságot is elkerülje. Ezért hát egy stíluskavalkáddal rukkoltak ki a kanizsaiak. Ebben az összeállításban tradicionális karácsonyi dalok, jazz örökzöldek, latinos és popos hangvételű szerzemények hangzottak el nagyzenekari hangszereléssel. Az újítások sorában nem marad el a klasszikus zene elemeinek beemelése sem. Kezdetnek mindjárt Ludwig von Beethoven Örömódájának Victor Lopez általi hangszerelése hangzott el, majd a No L in Swing karácsonyi dal. Azután a Szolnoki Péter által négy előadott Bon-Bon slágerből a Gengszterdal hangzott el, ami nem éppen karácsonyi repertoárba illő, de szövegében a mai korra jellemző. Még egy vonatkozásban is érdekes volt ez a szerzemény, amelyben Baráth Adrienn szaxofonos ezúttal fuvolaszólót is előadott némi klasszikus zenei hangzással.

 

Az örökzöldek közül nem hiányozhatott a Frank Sinatra által világhíressé vált Let It Snow és a Have Yourself a Merry Little Christmas. A világhírű jazz slágerekből a Fly Me To The Moon és az All of Me is nagy sikert aratott. Ez utóbbit a fiatal generáció John Legend tolmácsolásában is hallhatta már. Érdekes módon egy újabb Bon-Bon dalba vitt új színt a Kanizsa Big Band. Ez pedig a szaxofonsorban játszó Novinics Kármen nevéhez fűződik, aki klarinéton dixie szólót iktatott be a Holnaptól című szerzeménybe. Ha már a Bon-Bon sikerszámainál tartunk érdemes kiemelni a lírai Köszönöm, hogy vagy nekem és a Valami Amerika című számokat. A zenekar 17 szerzeményt és két ráadásszámot adott elő ebből kilenc számot Szolnoki Péterrel együtt. A ráadásban előadott Valami Amerika refrénjébe egy poént is beillesztett az énekes – nem kis derültséget okozva. „Hidd el, hogy csak így lehet ez a hely a végén VALAMI NAGYKANIZSA.”

Ennél jobb üzenet nem is lehetne az első Nagykanizsai Jazz Fesztivál 50. évfordulójának megünneplésére jövőre.

 

Nagykanizsa, 2022. december 22.

Fotó: Halász Gyula

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005