fbpx

Koncertbeszámolók

Az immáron ötödik alkalommal megrendezett tavaszi jazzünnep, a „kis jubileum” tiszteletére öt egymást követő estén, nem kevesebb, mint kilenc koncerten biztosított kiemelkedő élményeket a műfaj rajongótábora számára. A legváltozatosabb stílusirányzatokat képviselő formációk léptek a pódiumra, de azt is megállapíthattuk, hogy csak duó, trió és kvartett felállások voltak. Így aztán mindössze 13 magyar és 13 külföldi művész lépett fel az ötnapos fesztiválon, de ettől még remek produkciókban volt részünk.

Múlt pénteken a hazai jazzpaletta egyik legsokoldalúbb gitárosa, az Artisjus-díjjal kitüntetett Lamm Dávid és 2016-ban a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjat elnyert, ugyancsak sokoldalú énekesnő, Kanizsa Georgina Pest új jazzbázisán, a Hegedű utcában nyílt Szerpentin Szalonban adott koncertet. Duójukat a két éve Budáról a Terézvárosba költözött egyedi hangulatú kávézó és régiségbolt pincéjében teltház várta.

Elvétve láttam üres helyet, már a koncert előtt fél órával is sokan voltunk a teremben. Az érdeklődés mindenképpen indokolt, mivel ez a nemzetközi összetételű csapat nem mindennapos vendége a hazai színpadoknak.

Az amerikai feketék megrendítő vallásos megnyilvánulása, a jazzes előadásmóddal interpretált gospel-ének méltó környezetben szólalt meg két, egymást követő estén a minden magyar ember számára ikonikus fontossággal bíró budavári Mátyás-templomban. 2016 nyarán volt részünk – részben azonos amerikai művészek jóvoltából – hasonló élményben a Váci Székesegyházban.

A győri Rómer Jazzklub negyedik évadjának nyitó koncertje igazán pazarul sikerült. Szerdára az okkultizmus jegyében egy délibábszakértőt vártunk. A hely nevezetes arról, hogy szeret szubkultúrákat kiszolgálni. A telt ház annak is szólt, hogy az ígéret szerint a guru a téma társszakértőjével érkezik. Berki Tamás a Minden Délibáb című közös albumuk „one-man band”-jét hozta magával erre az estre: Sárik Pétert.

Pénteken indult tehetségbörze utolsó napján is fiatal zenekarok mutatkozhattak be a Müpa színpadain. Ismét ki kell emeljem, hogy minden nap a produkciók után, egyórás értékelésen vettek részt a zenekarok, ahol a magyar és nemzetközi zsűri tagjai részletesen analizálták az aznapi fellépők előadásait és tanácsokkal látták el őket. A mostani koncertbeszámolóban a vasárnapi fellépőkről lesz szó. Nemcsak leírást fognak találni egyes zenekarokról, hanem mivel mindenkinek más az ízlése, szerettük volna, ha azok is belehallgathatnak a zenekarok produkcióiba, akik nem értek rá az adott napon. Sőt, mini interjút is adtak a fellépők, így a gondolataikat is meghallgathatják a zenéik közben.

Pénteken indult a Müpában a tehetségbörze, aminek az eredményhirdetéséről már tudósítottunk. A mostani koncertbeszámolóban a szombati napról lesz szó. Nemcsak leírást fognak találni egyes zenekarokról, hanem mivel mindenkinek más az ízlése, szerettük volna, ha azok is belehallgathatnak a zenekarok produkcióiba, akik nem értek rá az adott napon. Sőt, mini interjút is adtak a fellépők, így a gondolataikat is meghallgathatják a zenéik közben.

Pénteken indult a Müpában a tehetségbörze, aminek az eredményhirdetéséről már tudósítottunk. Azonban arról, hogy egyes napokon milyen produkciók hangzottak el, még nem esett szó. Nemcsak leírást fognak találni egyes zenekarokról, hanem mivel mindenkinek más az ízlése, szerettük volna, ha azok is belehallgathatnak a zenekarok produkcióiba, akik nem értek rá az adott napon. Sőt, mini interjút is adtak a fellépők, így a gondolataikat is meghallgathatják a zenéik közben.

A háromnapos tehetségbörzén a Müpában bemutatkozási lehetőséget kapott kilenc tehetséges fiatal zenészekből álló zenekar. Emellett két díjat is osztottak, az egyik a közönség által megszavazott legjobb együttesnek járó, a másik pedig a hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri voksa alapján odaítélt díj. A mostani cikkben csak a győztesek nevei kerülnek ki, de minden zenekar fellépéséről lesznek fotók, interjúk és videók a hét folyamán.

Az első számú hazai jazzklub az idén is folytatja a világsztár jazz-zenészek felléptetését. Ez annál is dicséretesebb, mert sztároknak minősülő hírességeket olykor másutt is láthatunk Diana Kralltól Gregory Porterig, de a kortárs jazznek, a mérvadó amerikai szakmai vélemények alapján legrangosabbnak számító képviselőit, jóformán csak a BJC jóvoltából láthatja a hazai közönség. Mégpedig immáron tizenkét éve!

Nagysikerű, teltházas koncertet adott Micheller Myrtill a Müpa nagytermében. Ez már eleve komoly „fegyvertény”. Rangot és népszerűséget jelent, mert a legismertebb jazz-zenészeink koncertjei is jó, ha a Fesztivál Színházat megtöltik.  Myrtill művészete igazán különleges a hazai „könnyűzenei” műfajban. Otthonosan mozog minden stílusirányzatban, ezért aztán mágnesként vonzza a közönség legszélesebb rétegeit, azokat, akik a jazzvokált vagy a francia sanzonokat, a lírai dalokat vagy akár a népdalfeldolgozásokat kedvelik.

Idén is megrendezte a Magyar Jazz Szövetség a Pintér Zoltán által kitalált versenyt. Talán ebben az évben még nehezebb volt a szavazás, mint tavaly. Idén nyolc helyett csak 6 fiatal jutott a döntőbe. Egyikük már tavaly is megmérettette magát: a határon túli, szabadkai Malko Luka. Az idei versenyzők közül - a fent említett szabadkai fiatalon kívül – már mindenki fellépett budapesti klubokban, sőt a koncertbeszámolókban is feltűnt a nevük. A beszámoló végén a videóban, a versenyzők improvizációiból van pár perc összevágva.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005