fbpx

A kubai zongorafenomén 91-es Dominikai Köztársaságba emigrálása után 1996-ban Miamiban a kubai diaszpóra kellős közepén telepedett le. Addig a látóhatáron Gatsby zöld fényét láthatta jó látási viszonyok mellett, akkor pedig olyan partnerekkel játszhatott azonnal, mint Ron Carter és Jack DeJohnette. Nem véletlen, hogy a 2010-ben a közreműködésével alapított 5Passion kiadónál (15 év és 13 lemez után szakított Rubalcaba a Blue Note-tal). Az egyik első ötlet az volt: csinálnak a triumvirátussal egy trilógiát. Mondhatnánk akkor, hogy a pianista sorrendben 34. albuma egy nosztalgialemez – de nem az. Inkább egyéni karakterű mainstream jazz, lendületes ritmusszekcióval és jellegzetes groove-val. Vagy, ha úgy tetszik, lenyűgöző zenés beszélgetés afro-kubai ritmusban.

A jazz évszázados történetében vitathatatlanul Szabó Gábor volt világviszonylatban is a legismertebb magyar jazzmuzsikus. Ennek számos oka van, de egy biztos: őrá igazán érvényes a közhely: „jókor volt jó helyen”. Mivel 56-ban hagyta el az országot, szülőhazájában agyonhallgatták fényes karrierjét, és mivel a rendszerváltás előtt hunyt el, így nem is vált igazán ismertté itthon. Ezen kíván változtatni a szerző, aki kolosszális kutatómunkát végezve Szabó életművét a legrészletesebben ismertető kötetet állított össze.

Évtizedek során megszoktuk, hogy az „all stars” kifejezést csak a korábbi „jazzválogatottak” esetében használjuk. Pedig napjaink legjobb jazzmuzsikusai is kerülhetnek egy formációba, azaz „all stars” együttesbe, még akkor is, ha ezt a divatjamúltnak minősülő megnevezést kerülik is. Nos, ilyen formációval találkozunk, ha a fiatal dobos Johnathan Blake kvintettjének felállását megvizsgáljuk.

Mindig öröm olyan zenészek nevét felfedezni egy új kiadású lemezen, akiket valaha ismertünk és szerettünk, majd a soha korábban nem tapasztalt kínálatban valahogy eltűntek a szemünk elől. Ilyen örömteli találkozás most a veterán zongorista új albuma, amelyen ráadásul két – korábban nagyon foglalkoztatott – ritmushangszeres a kíséret: Peter Washington (1964) bőgős és Kenny Washington (1958) dobos.

Keressünk egy kényelmes fotelt, készítsünk ki egy pohár finom italt, csak ezután kezdjünk a cd meghallgatásába. Legpraktikusabb, ha József Attila tanácsát szem előtt tartva tesszük a lejátszóba Gadó Gábor új lemezét: csak az hallgassa a felvételeket, aki kedveli őt, ismeri az utat, amit az elmúlt évtizedekben bejárt. Még jobb, ha érti és értékeli is a motivációját, ami eddig vezette. Mert már a Franciaországba költözésének egyik oka is a 90-es években az volt, hogy itthon a zenészek biztosra mentek, a járt út elhagyásával nem kockáztattak, ő pedig új hangzásokkal kísérletezett.

Az ECM kiadó 2020 szeptemberében rögzített, de csak a közelmúltban kiadott lemezén egy csodás vibrafontrió játéka hallható. Nemcsak az ilyen ritkán előforduló felállás teszi különlegessé az albumot, hanem az is, hogy az ECM szokásos zenei világából kissé „kilóg” az elhangzó muzsika.

Néhány hónapja Jakob Bro legutóbbi lemezéről írva hoztam szóba az ECM-nél észlelhető művész-utánpótlási hiátust, illetve azt, hogy „egy olyan modernista, vagyis a jazz és a posztjazz tipikusan mai megnyilvánulásaira érzékeny kiadó, mint amilyen Manfred Eicheré, úgy tűnik, mind kevésbé lehet meg a label esztétikáját pregnánsan kifejező gitáros nélkül.”

A Blue Note lemez új kiadványa kiválóan alkalmas régi viták feltámasztására: meddig tekinthető egy előadás puszta feldolgozásnak és mettől számít kreatív új zenének? Milyen legyen a jó átdolgozás: hűséges az eredetihez, vagy épp fordítva, alaposan térjen el attól? Továbbá: mi különbözteti meg a jazz eltemetett vagy már mások által felszínre hozott kincseit alapanyagnak használó úttörő albumokat az egyszerű kompilációktól? Mit jelent az autenticitás a mai jazzben? S ha ezeket a problémákat valakinek sikerült végre tisztáznia magában, ott van még az az állandóan újra felbukkanó kérdés, jó irányba tart-e a mai jazz, illetve a legalább ennyire megosztó másik felvetés: a rap, a drum’n’bass, a hip hop, a downtempo/trip hop, a kortárs R&B, valamint a smooth jazz, a nu jazz, a world music, az electronica és a különböző lounge zenék korában érdemes-e még egyáltalán egy műfaj határairól beszélni, s ha igen, hol tanácsos meghúzni azokat. 

Jazzkritikus kollégám és régi barátom nemrégiben ugyanezen az oldalon fejtette ki, Pengő Csaba szólólemeze kapcsán, hogy „Nem túl gyakoriak a jazz világában a bőgős vagy basszusgitáros szólólemezek. Ezer oka van ennek, de legfőképpen az, hogy a bőgőnek és a basszusgitárnak társas közegre, partnerekre van szüksége, ez mindkét hangszer jellegéből és alapvető funkciójából is következik.” 

Rebellion(S)

2022. január 06.

A hangszertokba helyezett hangosbeszélő fotója a borítón világos metafora a zenészek szándékáról. A muzsikusok Amerikában gyakran felvállalták a társadalom válságos időszakaiban kritikus véleményük megfogalmazását John Coltrane-től Bob Dylanig, Zappától Joel Rossig hosszú a lista, legutóbb itt Immanuel Wilkins Omega albumának bemutatásakor került szóba. Európában ez kevésbé acélos jelenség, ezért is szólt akkorát: a BMC lemeze az Academié Charles Cros értékelése szerint a legjobb tíz album közé került.

Nyilván örök kérdés a jazz világában, hogy merre tart a műfaj, milyen fejlődési pályát jár majd be, várhatóan.

Nem lenne etikus eljátszanom az objektív, pláne a szigorú kritikust, tehát nem is törekszem rá - maradjunk a rovat címénél: lemezajánló, merthogy kedvcsináló sorokat írtam egykori tanítványom, immár másfél évtizede (ragyogó!) kollégám friss albumáról. Kár lenne tagadni, örömmel tettem, hisz mindig is távol állt tőlem az az aggodalom, melyre egy sanda szándékú “szakíró” próbált minket, érettebb kollégákat ráébreszteni, mondván: itt vannak a tehetséges fiatalok, no, most aggódhattok, felköthetitek a… Sajnáltam szegényt, szerettem volna megismertetni vele azt a boldog érzést, amit az egykori tanítványok sikereiről értesülve élek át, vagy amikor új lemezükkel megajándékoznak, vagy épp (ld. “túltett mesterén”) valamelyik szavazói listán megelőznek.

Ahogyan ezt már gyakran tapasztaljuk az elmúlt évtizedek során, a nagy lemezkiadók „raktárkészleteiből”, sőt olykor más forrásokból is évtizedekkel korábban felvett szenzációs zenei „anyagok” kerülnek elő. Szerencsére a CD-kiadás hajrájában még sürgősen publikálják is őket, hiszen ezek az archív felvételek különleges érdeklődésre számíthatnak a jazzrajongók részéről. Ilyen az éppen 60 éve a Blue Note akkori nagy sztárzenészének Art Blakey-nek és Jazz Messengers néven elhíresült együttesének most előkerült felvételsorozata.

Találó ez a cím, hiszen a jelenlegi jazz-színtéren a férfi énekesi kategóriában alighanem Gregory Porter a No. 1 és még mindig emelkedőben van. A füles sapkás jazzikon lemezei nagyon népszerűek, de szerencsé(nk)re három alkalommal is láthattuk hazai színpadon: a Veszprémfeszten, a Müpában és a MoMSport színpadán is.

Nemcsak érdekes, de fontos lemez is Oláh Kálmán és a lengyel trombitás közös CD-je, az idehaza megjelent Mosaics. Végtelenül elegáns, a nagyobb drámai fordulatoktól és dinamikai kitörésektől mentes, higgadt, mégis izgalmas zene hallható rajta. 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005