fbpx

DIANA KRALL ismét Budapesten

2022. december 30.

Mi a titka ennek a rendkívül sikeres szőke dívának? Az, hogy jó hallgatni, akár énekel, akár zongorázik. És persze, jó ránézni is. Mindazt, amit csinál, már régen kitalálták, de éppen ez a jó benne, hogy minden a ”helyén van”, egyszerű és közérthető. Egy mindig létező emberi igényt – a színvonalas szórakoztatást – elégíti ki. Emellett még szép és elegáns is, ráadásul abszolút felkészült, fölényesen profi és kikezdhetetlenül jó.

 

Karrierje elején a Nat King Cole trió stílusában adta elő a Nagy Amerikai Daloskönyv sztenderdjeit, ezzel alapozta meg mindent elsöprő sikerét. De megértette, hogy az örökzöldek is kifakulnak egyszer, és olyan arculatváltást mutatott fel, ami párját ritkítja a vokális jazz történetében. Azóta a legváltozatosabb repertoárral rukkolt elő lemezein és koncertjein, szépséges althangja is egyre érettebb lett. Előadásmódja bensőséges, emocionális, zongorajátéka remekül swingel és szólói sohasem hosszabbak a kelleténél.

A magyar közönség is volt olyan szerencsés, hogy a Budapest Kongresszusi Központban 2004 decemberében adott első hazai koncertje óta többször csodálhatta meg művészetét, ismerhette meg újabb „projektjeit”. Legutóbbi, tizenötödik „This Dream of You” c. stúdióalbumának címadó dala Bob Dylan szerzeménye, de a sztenderdek világából is játszik. Ez a jó értelemben vett eklektikus műsor várható az újévben, május 21-én, immáron hetedik alkalommal sorra kerülő koncertjén is a Budapest Arénában. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert óriási az érdeklődés és október óta már számos hely gazdára talált!

 

Fotó: M. McCartney

Kapcsolódó cikk: The Woman From Nanaimo / Diana Krall koncertezett Veszprémben

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005