Az ECM „labelt” aligha kell bemutatni olvasóinknak, hiszen az általuk kibocsátott albumok a zeneművészet legmagasabb csúcsait ostromolják már évtizedek óta. Elég, ha a náluk szerződésben volt vagy jelenleg is abban dolgozó muzsikusok közül csak néhányat említek az egyéb hangszerek művelői közül is: Keith Jarrett, Joe Lovano, Mark Turner, Chris Potter, Enrico Rava vagy Vijay Iyer, de a kortárs jazz legfontosabb képviselőit még hosszasan sorolhatnánk.

Wolfgang Muthspiel (1965) legújabb albuma nem véletlenül viseli egyszerűen a japán főváros nevét, mivel a felvételek Tokióban készültek egy kicsit több mint egy évvel ezelőtt  (2024 októberében) a Dede stúdióban, három japán hangmérnök közreműködésével. A keverést viszont már „itthon” végezte a müncheni Bavaria stúdióban egy német hangmérnök, mégpedig Eicher és Muthspiel közreműködésével. Az eredmény valami csodálatos hangzás, nem mintha az ECM többi felvétele nem lenne a hangtechnika csúcsa. Azt nem tudnám megmondani, hogy mi köti a Muthspiel triót a japán fővároshoz, de érdekes módon az ezen felállásban játszó három muzsikus egy korábbi lemeze is ugyanott, a tokiói Dede stúdióban készült. Még nem is említettem, hogy a trió bőgőse Scott Colley (1963), a dobos pedig Brian Blade (1970). Azt pedig már nem is lehetne elkerülni, hogy „elfogultságot” jelentsen be a recenzió írója, hiszen mindhárom muzsikus – egymástól függetlenül – számos alkalommal játszott magyar színpadon, lemezeken történő közreműködésük is szinte követhetetlenül bőséges. Ők a kortárs jazz főszereplői, meghatározó fontosságú képviselői. Három teljesen egyenrangú művész találkozása, a háttérben pedig Manfred Eicher, a mai idők Norman Granz-e...

A mai „elvárásoknak” megfelelően ez is csaknem szerzői lemez, hiszen a tíz zenedarabból nyolcat Muthspiel gitárművész-zeneszerző jegyez. Érdekes, hogy a „hozott anyag” az első és az utolsó szám: Keith Jarrett, ill. Paul Motian egy-egy szerzeménye. Gyönyörű, izgalmas zene, amely az első hangoktól lenyűgözi a hallgatót. Nem az a triójáték, amikor egy gitáros (vagy még gyakrabban egy zongorista) a „vezér” és a ritmusszekció csak asszisztál hozzá. (Legyünk őszinték, ilyen volt a Peterson trió.) Ez a produkció viszont három művész egymás iránt tanúsított tiszteletének és művészi alázatának iskolapéldája. Egyenrangú partnerek csodálatos kooperációja.

Muthspiel érett, kiforrott játéka, kifogástalan technikai felkészültsége lebilincselő akár akusztikus-, akár elektromos gitáron játszik is. Bensőséges, szinte misztikus kapcsolat köti a hangszerhez. De a két amerikai zenésszel való összjáték is a legnagyobbakat juttatja eszünkbe, hiszen 15 éve a Trafóban tanúi lehettünk egy felejthetetlen Jim Hall-Scott Colley-Joey Baron koncertnek. Colley finom játéka itt is ideális választás, nem véletlen, hogy ez a trió felállás ezúttal már a harmadik ECM albumot készítette. Brian Blade szenzitív játéka már csak azért is lenyűgöző, mert ő az alkalmazkodóképesség bajnoka, ha kell, tud kőkemény, lehengerlő dobjátékot produkálni, de leheletfinoman is képes játszani. Őrá is érvényes, hogy hihetetlen sokirányú elfoglaltsága ellenére a Wolfgang Muthspiel Trio oszlopos tagja.

Ahogyan két éve a trió Dance of the Elders c. lemeze kapcsán 2023. december 8-án megjelent ismertetőnkben is írtuk Muthspiel 2020-as Angular Blues c. CD-jének egyenes folytatása volt a Dance, és nincs ez másképpen a Tokyo-t illetően sem. Kíváncsian várjuk a folytatást!         

Wolfgang Muthspiel – Scott Colley – Bian Blade:   Tokyo     ECM Records/Hangvető

• Lisbon Stomp (Keith Jarrett)
• Pradela
• Flight
• Rolf
• Christa's Dream
• Diminished and Augmented
• Travesia
• Strumming
• Weill You Wait
• Abacus (Paul Motian)

Minden szám szerzője Wolfgang Muthspiel  (kivéve 1. és 10.)

Közreműködnek: 

Wolfgang Muthspiel   gitárok
Scott Colley   nagybőgő
Brian Blade   dobok