fbpx

Elhunyt Kármán Sándor, a Ceglédi Dobmúzeum alapítója

2021. október 31.

71 éves korában elhunyt tragikus hirtelenséggel a Pernye András-díjas Kármán Sándor. A nevéhez sok minden kapcsolódik, mint a Ceglédi Dobmúzeum, ahol több évtizedes szenvedélyes gyűjtésének eredményeként jöhetett létre a 20. századi ütőhangszerek történetének bemutatója, és ahol ritkaságok is találhatók, mint Peter Erskin amerikai jazzdobos hangszerkiállítása, ahol a dobja és más hozzá kapcsolódó tárgyak is láthatók.

Kármán Sándor volt a Ceglédi Dobos- és Ütős Gála szervezője is, ami idén ünnepelte 25. évfordulóját. Ez alkalomból készült a lelkes és életvidám jazzt imádóval interjú október 4-én. Ebben elmondta, hogy nagyon sok munka volt a tavaly a pandémia miatt elmaradt Gálát idén összehozni, hogy ugyanazok a zenészek lépjenek fel, akiket tavaly is meghívott volna. Azt is elárulta, hogy jövőre az újabb fesztivál helyett pihent volna, valamint meghívták a Stuttgarti Magyar Intézetbe, ahol a Dobmúzeum egy részét mutatta volna be, egyben ott ünnepelte volna a Múzeum 30. évfordulóját.

Síppal-dobbal Cegléden szombaton – interjú Kármán Sándorral

 

Egy éve jelent meg Kármán Sándor új könyve, Életem ritmusa csodás illusztrációkkal, érdekes történetekkel, melyről Somogyvári Péter írt részletes ajánlót.

KÁRMÁN SÁNDOR: ÉLETEM RITMUSA / The Rhythm of My Life

 

Kármán Sándor kapta idén a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-díját, melyre az idén elhunyt Gonda János javasolta. Szomorú, hogy a másik két szeptemberben kiosztott díjat (Gonda János-díj, Szabó Gábor-díj) Winand Gábor kapta, aki ugyancsak 2021-ben halt meg.

 

Emlékét megőrizzük!

(1950-2021)

 

 

Fotó: Somogyvári Péter

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005