fbpx

Merre tartunk? - Pallai Péter interjúja Szőke Nikolettával

2019. augusztus 23.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Merre tart a jazz, mint műfaj?

Leonard Bernstein a ’70-es években azt vizionálta, hogy “a zenében el fog jönni az eklekticizmus kora, a műfaji határok el fognak mosódni”. Ezzel teljes mértékig egyetértek, hiszen láthatjuk-hallhatjuk, hogy valóban ez történt. A jazz mára egy kifejezési mód, érzésvilág és zenei nyelvezet lett, ami integrálódik sok más zenei műfajba és szinte bármelyikben alkalmazható. 

 

Merre tart Magyarországon a jazz?

Jelenleg az állami támogatottsága a műfajnak nagyon alacsony, ezért most azok az előadók jutnak koncertezési és szereplési lehetőségekhez, akiknek van közönségük. Sosem volt ennyire fontos a magyar jazzben, hogy kinek mekkora a közönsége. Láttuk ennek az ellenkezőjét is egyébként korábban, amikor egy szervező meghívta a kedvenc zenekarát állami pénzen úgy, hogy nem volt közönségük. Azon felül, hogy jelenleg a közönség a meghatározó, nehéz jóslatokba bocsátkozni, bármikor változhat a helyzet egy törvénymódosítással például, mivel egy nagyon kicsi piacról beszélünk.  

 

Merre tart a magyar közönség?

Úgy látom, hogy ma már az emberek ugyanazt várják többségében egy jazz koncerttől, mint egy rock vagy pop koncerttől: szeretnének felhőtlenül kikapcsolódni és elfelejteni arra a másfél-két órára a problémáikat.

Elvesztette a műfaj a mozgalmi jellegét. Hála Istennek látok egy javuló tendenciát, egyre többen szeretik meg a jazzt és egyre inkább leomlik az a fal és misztikum, ami sokáig körüllengte a műfajt. Nagyon pozitív dolognak tartom, hogy egyre több fiatal jön a koncertekre és egyre vegyesebb a közönség. 

 

Szerinted egy énekes nagyobb közönségre tarthat igényt nálunk, mint egy hangszeres zenész?

Igen, és nemcsak itthon, hanem mindenhol a világban. Ugyanakkor ez nem mindig előny, szinte céltáblák vagyunk. A közönség nagyon tudja szeretni és utálni egyaránt az énekeseket. Meg azt is régóta tudjuk, hogy énekelni, focizni és politizálni mindenki tud.:)) A vokális produkciók valószínűleg azért is népszerűek, - túl azon, hogy maga az énekhang a legkönnyebben érthető és befogadható zenei eszköz,- mert a kísérő zenészek játéka is valamennyire behatárolt és könnyebben értelmezhető a közönségnek olyankor.  

 

Egy idő óta már két lábon állsz zeneileg, mert belekóstoltál, és nem is sikertelenül, a popvilágba. Mi indított erre a döntésre? Szerepet játszhatott ebben a gyalázatosan alacsony tiszteletdíj, amit - kisebbségi műfaj lévén - a jazz koncertekért adnak nálunk? 

Nem ez volt az elsődleges szempont, az más kérdés, hogy nyilván tapasztaltam a pop zene felé való nyitás előtti és a mostani lehetőségeim közötti különbséget. Ettől függetlenül ez nem egy konkrét döntés volt, hanem egy folyamat. Mindig is sokféle zenét szerettem, az egész énekesi pályám R’n’B dalokkal indult, aztán később is minden koncertemen énekeltem például Stevie Wonder dalokat, és a japán kiadó számára készített lemezeken is voltak pop feldolgozások. A Takács Nikolasszal 2015-ben elindított közös produkciónk óriási siker lett, öröm volt látni, hogy a koncertekre mindkettőnk közönsége milyen lelkesedéssel jött. Láttam, hogy a saját közönségem is örült ezeknek a koncerteknek, szerették, hogy populárisabb zenét énekelek, a meglévő közönségem mellé pedig sok új embert is sikerült megnyernünk, akik azóta is járnak a szóló koncertjeimre. Manapság már egyébként ez a fajta igényes populárisabb zene bőven belefér a jazz kategóriába, ugyanúgy fellépünk azokon a jazzfesztiválokon, amelyeken eddig is. A legfőbb hozadéka a nyitásnak az, hogy jóformán főállású anyuka és feleség lettem, bármilyen ellentmondásosan is hangzik. Évek óta azon dolgoztam, hogy kevesebb, nagyobb koncertet tudjak csinálni, ezt pedig csakis a növekvő népszerűség és a közönség bővülése tette lehetővé. 

 

Voltak nehézségeid az átállással?

Nem kellett átállnom, igazából mindig is énekeltem más zenéket is. Nem tudnám hitelesen énekelni ezeket a dalokat, ha nem szeretném őket. A koncertek repertoárjában ezen felül ugyanúgy maradtak jazz standardek is, és továbbra is az ország legjobb jazz-zenészeivel dolgozom minden projektemben. A hangzásvilág továbbra is ugyanaz, mint korábban, én pedig mindig is jazzénekes maradok, bármit is énekelek, mert ahogy fent is írtam, a jazz egy kifejezési mód. 

 

Melyik oldalról kapsz több felkérést?

Eléggé változatos, hogy honnan jön egy felkérés, talán azt mondanám, hogy mostanában, fele-fele arányban. Sok olyan szervező van, aki többféle fesztivált csinál, és meghív a jazz és akár a világzenei/poposabb eseményére is. Nagyon élvezem, hogy változatosak a felkérések, és nincs két egyforma koncert szituáció. Többféle produkciónk van egyszerre, populáris és kevésbé populáris is. Van olyan, hogy egyik nap a Gájer Bálinttal közös, komolyabb hangvételű Bernstein - The Jazz Side Story műsorunkkal a Győri Tavaszi Fesztiválon lépünk fel, ami egy összművészeti fesztivál, utána Kaposváron a quartet koncertünkön néptáncos pár táncol a színpadon mellettünk a “Citromfa” dalunknál, aztán meg jön egy meghívás egy duókoncertre Józsival, mert látták a YouTube-on a “Fragile” feldolgozásunkat, amit a saját kanapénkon játszunk. Arra nagyon büszke vagyok, hogy hosszú távú munkakapcsolataim vannak, és azokkal a szervezőkkel is a mai napig dolgozom, akikkel a pályám kezdetén. 

 

Kétgyermekes családanyaként honnan jön az energia, hogy ezeknek a követelményeknek megfelelj?

Az ember mindig akkor jön rá, hogy mennyi mindenre képes és milyen sok terhet elbír, amikor az élet egyszer csak úgy hozza. Nem tudtam, hogy ennyi energiám van, egyszerűen csak csináltam, amit csinálnom kellett, sokszor, mint egy robot. Nem tudtam, hogy képes leszek két napi ‘nemalvás’ után sminkelni, készülődni és mosolyogva kiállni az emberek elé énekelni, amíg nem volt muszáj. Nem tudtam, hogy képes leszek akkor szöveget írni, amikor a gyerekek elalszanak, és nem akkor, amikor jön az ihlet. Mindig is elképesztően fegyelmezett és kötelességtudó voltam, amit néha már utáltam magamban, de az anyaság alatt ennek nagyon nagy előnyét élvezem. Minden szülő visszatekint, amikor a gyerekek nagyobbak és könnyebb az élet velük, és nem érti, hogy hogyan bírta ki addig a fizikai terheket. Ma már Bianka 10, Milánka pedig 8 éves, szinte gyerekjáték ez az időszak a kisbaba korszakhoz képest. A nehezebb időszakok után az eggyel könnyebbtől az ember már meg se rezzen.:) Kilenc hónapja pedig elkezdtem edzőterembe is járni, ami nagyon kikapcsol és felfrissít, nagyon élvezem.

 

És végül vissza a jazzhez, merre tart ebben a műfajban Szőke Nikoletta?

Továbbra is szeretnék minél változatosabb produkciókat létrehozni olyan művésztársakkal, akik inspirálnak és akiket nagyra tartok. Ebben nem szeretnék semmilyen műfaji megkötést, ugyanúgy élveztem a közös munkát a Nemzeti Énekkarral szoprán jazzoperát énekelve, mint a jazz, népzenész vagy popzenész kollégáimmal a kollaborációkat. Nem tudom, hogy milyen zenék születnek majd, mert nagyon érzelmi központú, hangulati ember vagyok, lehet, hogy jövőre teljesen más dalokat hallhatnak majd tőlem, mint idén.

Mindig azt szeretem csinálni, ami szívből jön, ez az egyetlen lényeg nekem. 

 

Fotó: Facebook/Bolfert Richárd

© 2019-23 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005