1935-ben született Idahoban. Gyerekkorában dobos volt, aztán zongorázni tanult, de a hadseregben már basszusgitározott és bőgőzött, mikor Németországban szolgált. Az 50-es évek végén a West Coast olyan meghatározó zenészeivel játszik Los Angelesben, mint Art Pepper and Bud Shank, hogy aztán átköltözzön a jazz Mekkájába, New Yorkba a 60-as évek elején. Első feleségének, Anettnek köszönhetően kapcsolatba került a kanadai free jazz zongoristával, Paul Bley oldalán egy merőben más zenei világnak lett autentikus megszólaltatója. Olyasmit tudott Peacock, amit kevesek, nagyon eltérő zenei miliőben mozgott természetes könnyedséggel (mint Vajda Sanyi, mikor a Benkó Dixieland mellett Szabadossal játszott).

    Ez a precizitás és sokoldalúság aztán elindította a karrierjét a 60-as években. Az első „aranykorban” vele készítette Bill Evans legendás 64-es Trio felvételét, az impresszionista jazz mesterművét. (A trióban elődje jó barátja Scott LaFaro volt, fontos szerepe van játéka gazdagodásába, tisztelgésül rögzítette „Gloria's Step”-jét egyik utolsó albumán). Innen datálódik a későbbi fontos játszótárssal, Paul Motian-nel való megismerkedése. Az előbb említett free vonalhoz sem lett hűtlen, ezt jól reprezentálja az ugyanakkor a free jazz szaxofonozás kiválóságával Albert Ayler-rel rögzített a Spiritual Unity. Peacock másik meghatározó találkozása a basszusvirtuóz Paul Chambers-szel volt, aki 1955 és 1963 között játszott Miles Davis formációjában, őt váltotta Ron Carter. Peacock 1964-ben őt követte a zenekarban pár hónapig. Közben készítette el Davis fiatal dobosával, Tony Williamsszel a Spring című albumot (1966). Ezen a Peacock-Williams ritmusszekció mellett, Herbie Hancock zongorázik, Wayne Shorter és Sam Rivers szaxofonozik.

    Tovább gazdagította muzsikusi világát a keleti kultúrával való megismerkedése. Ez sem új keletű. 1962-ben izgalmas improvizációkat rögzített Ravi Shankar indiai szitárossal. Az 1970-es évek elejétől Peacock behatóan kezdett foglalkoznia keleti filozófiával és az orvoslással, Japánba is költözött egy időre. Ekkor készül el Eastward (1970) című albuma a Masabumi Kikuchi zongoristával és a japán dobos Hiroshi Murakami-val. Kikuchi tagja a triónak, mellyel a "Tethered Moon"-t rögzítik (Paul Motian dobol).

    Peacock nagy korszakai zongorista fenoménekhez kapcsolódnak. Szó volt már Evans-ről, a free jazz zongoratechnika egyik legnagyobb hatású megteremtőjéről, Paul Bley-ről (akinek játéka nagy hatással volt Jarrett-re is, és Ornette Coleman szaxofonossal vették fel az albumokat). Az újabb aranykor 1977-tel indul el, mikor Peacock felvette a Tales of Another című albumot, rajta csupa saját szerzeménnyel, Keith Jarrett zongoristával és Jack DeJohnette dobossal. Ez a jazztörténet egyik legfontosabb a triójának első felvétele, amely Keith Jarrett standard trió néven vált később közismertté. Három évtizedig nyűgözték le a triójáték szerelmeseit, aki hallotta valaha, soha nem felejti el. Olyasmit tudtak, amit nagyon kevesen: a hallgatóságot a teremtés harmóniájának részesévé tették. Ezt az aranykort olyan albumok fémjelzik, mint a Standards, Vol. 1 and Vol. 2. Ebbe a sorozatba illeszkedett a Changes (1984), The Cure (1990), Tribute (1991), és az élő albumok: Standards Live, Still Live, and Standards in Norway.

    Peacock az utolsó pillanatig aktív maradt, elfogadta Marc Copland zongorista, Bill Frisell gitáros és Lee Konitz szaxofonos invitálását is. Beszállt a zongorista Marilyn Crispell vagy a dobos Joey Baron projektjébe. Utolsó saját albuma a 2017-ben rögzített Tangents volt. 2018-ban az ECM kiadta 1998-as koncert lemezfelvételét After the Fall címmel, melyen Peacock, Jarrett és DeJohnette játszik New Jersey-ben.

   A jazz precíz és elegáns nagykövete elment, de aki a jazzt kedveli vagy műveli, gyakran elő fogja keresni a Maestro hátrahagyott felvételeit. És mindig jobb kedve lesz, ha meghallgatja.

Fotó: Allaboutjazz.com