fbpx

Interjú Ittzés Tamással, aki idén már a 43. kecskeméti jazzfesztivált szervezte

2022. augusztus 21.

Óriási jazzforgatag várta a Kecskemétre látogató közönséget augusztus 4. és 7. között a Jazzfővárosban.
Sztárvendégként Gunhild Carling multiinstrumentalista zenész koncertezett többször, ráadásul a családjával. A zenész famíliát a Covid alatti lezáráskor heti többször is láthattuk online, folyamatosan szórakoztatták követőiket, és ez a mai napig megmaradt. (Ez az interjú a fesztiválra készült, de az internet rejtelmeinek köszönhetően csak most jelenhetett meg.)

A négynapos eseményről Ittzés Tamást, a fesztivál főszervezőjét kérdeztem, aki nem mellesleg a Debreceni Egyetem docense és a Bohém Ragtime Jazz Band alapítója.

  • Jazz.hu: Mielőtt megkérdezlek, mi vitt rá, hogy ilyen rendezvényt szervezz, kérlek mondd el, miben nagyon más ez a jazzfesztivál, mint bármely másik az országban.
  • Ittzés Tamás: Alapvetően két dologban: az egyik, hogy nem csak szabadtéri, hanem szabadidős fesztivál. Egy strandként is funkcionáló kis tó partján van, ahol egész nap lehet fürödni, s emellett számos kiegészítő program, főként sportlehetőség várja a közönséget – no persze a 40 óra zene mellett. Olyan közeget akartunk teremteni, ahol a zenétől függetlenül is jól érzi magát bárki, s minden korosztály megtalálja a neki megfelelő kikapcsolódást. A másik, hogy nálunk kiemelt szerepet kap a swingtánc, hagyományosan nagyon sok táncos látogat el a rendezvényre, akik persze nem tétlenül ülik végig a koncertet, s a zenehallgatás közben a közönség is imádja nézni a táncos forgatagot.

 

  • Jazz.hu: Egy klasszikus zenész miért választja a jazzt, aztán miért alapít jazz-zenekart?
  • Ittzés Tamás: Nekem ez hobbi, bár régi hobbi, mert középiskolás korom óta csinálom. Egészen véletlenül csöppentem bele egy ragtime-szám meghangszerelésébe, amiből aztán állandósuló zenekar lett 1985-től. Szerettük, a közönségnek tetszett, így aztán mivel találkozott a kereslet és a kínálat, egyértelmű volt, hogy az életem egyik része ez lesz. S bár a zenekarban hegedülök is, többnyire zongoristaként vagyok jelen, így a kétműfajúságom különválik valamelyest. 

 

  • Jazz.hu: Oktatóként, zenekarvezetőként, hogyan jön az ötlet, hogy szervezz egy jazzfesztivált, és miért pont Kecskemétre esett a választásod?
  • Ittzés Tamás: Mivel kecskeméti vagyok, a helyszín nem volt kérdés, a fesztiválszervezés pedig szinte a zenekarral egyidős, mert onnan nőtt ki. Szerettük volna megmutatni a műfajunkat (akkor még elsősorban a ragtime-ot) játszó zenekarokat a kecskeméti közönségnek, hogy közben mi is tanuljunk egymástól, s ebből lett a fesztiválosdi 1986-ban. Hat hazai fesztivál után elindult a Nemzetközi Bohém Ragitme & Jazz Fesztivál 1992-ben, aztán jött hozzá a JAZZFŐVÁROS 2016-ban. A mostani volt a 43. kecskeméti jazzfesztivál, amit szerveztem.

 

  • Jazz.hu:  Ne felejtsük el, hogy a fesztivál zenei tábornak is otthont ad. Kik voltak idén az oktatók?
  • Ittzés Tamás: Pedagógusként mindig keresem a lehetőségét, hogy hogyan tudjuk továbbadni a tudást, s mintegy ezer ifjúsági ismeretterjesztő koncert és három országos jazzműveltségi vetélkedő megszervezése után tavaly jazztábor-szervezésre is adtam a fejem. A klasszikus jazz alapjaival foglalkoztunk, az egyéni órák mellett elméleti órák és zenekari gyakorlatok is voltak, s mivel swingtánc kurzusok (lindy hop, balboa, sztepp) is zajlottak egyidejűleg, az énekesek, hangszeresek a táncba is belekóstolhattak. Esténként pedig buli, jam session-ök voltak, ahol a diákok (akik hétévestől hatvanévesig minden korosztályból voltak és nagyszerű összhangban működtek együtt) közösen zenélhettek a tanárokkal is. A tanárok pedig a klasszikus, tradicionális jazz legavatottabb hazai zenészei (és pedagógusai) közül kerültek ki: Bolba Éva és Lukács Eszter (ének, de az énekeseknek Mudrák Mariann tartott külön hangképzést), Gyárfás István és Rieger Attila (gitár), Nagy Iván (zongora), Cseh Balázs (dob), Fodor László (klarinét, szaxofon), Korb Attila (rézfúvósok) és a táncos vonal: Bulyáki Ákos, Bulyáki Boglárka, Kasznai Dóra, Kovács Ádám, Pirovits Árpád sztepptánc világbajnok, és egy katalán-angol swingtánc-világbajnok páros Barcelonából, Ariadna Beltran Aragall és Simon Bressanelli.

 

  • Jazz.hu: Csütörtökön, a nulladik napon még csak egy sátorban vártátok a közönséget, de péntektől már 5 helyszínen voltak izgalmas programok.
  • Ittzés Tamás: Nem helyszínspecifikusak a műfajok, bár a korábbi években erre is volt példa. Minden volt a fesztiválon, ami a klasszikus, táncolható jazzbe beletartozik: ragtime, dixieland, New Orleans jazz, blues, boogie-woogie, de legfőképpen swing. Idén még a soul irányába is kitekintettünk egy kicsit.

 

  • Jazz.hu: Miért pont Gunhild Carlingot hívtátok meg idén? Hány hangszeren is játszik?
  • Ittzés Tamás: Alapvetően harsonás és trombitás, de megszólaltat szinte bármit, a fúvóshangszerektől a zongorán át a bőgőig, még dobolni és hárfázni is láttam, amellett énekel és sztepptáncol. Már-már cirkuszi produkciókat is előszeretettel mutat a színpadon, amikor trombitálás közben zsonglőrködik, vagy éppen három trombitán játszik egyszerre. Nem egyedül jött hozzánk, hozta magával a háromgenerációs családi zenekarát is. De hát ők csak egy zenekar a sok fellépő közül, itt volt a londoni székhelyű Shirt Tail Stompers, a római Luca Filastro, s a magyarok közül is számos népszerű és kiváló zenész és zenekar: Micheller Myrtill a Swinguistique-kel, a Vintage Dolls, a Hot Jazz Band, a Grunting Pigs, a PapaJazz, a házigazda Bohémek és még nagyon sokan. Sőt, ezúttal műsorvezetőnk, Freddie is fellépett a triójával.

 

  • Jazz.hu: A délelőttök sem teltek el eseménytelenül. Ráadásul 14 éves korig ingyenes volt a fesztivál látogatás szülői kísérettel. Fontosnak érzed a fiatalok megcélzását, bevonását a zenébe?
  • Ittzés Tamás: Meg kell őket fertőzni minél előbb. Nem jazzel, jó zenével. A fiaim ebbe nőttek bele, a nagyobbik sincs még nyolcéves, de éjfélig dobolt a jazztáborban, őt már a zenétől nem lehet eltéríteni. Egyébként a jazzre meg kell érni, általában negyven felett kezdik el érteni, hallgatni az emberek. Nálunk voltak jóval fiatalabbak is, sokan, s kivétel nélkül nagyon élvezték.

 

  • Jazz.hu: Miért tanítottatok táncokat?
  • Ittzés Tamás: Mert azok a műfajok, amiket a JAZZFŐVÁROS kínál, szinte kivétel nélkül tánczenék. S a közönség, amikor látta a hozzánk érkező táncoló fiatalokat, mindig irigykedett. Nálunk minden nap volt kifejezetten kezdőknek szánt taster óra, amikor bárki belekóstolhatott a swingtáncok különböző formáinak alaplépéseibe, hét magyar swing tánciskola legjobb tanárainak a vezetésével.

 

  • Jazz.hu: A zenéhez a sport is hozzátársul. Ilyennel még tényleg nem találkoztam egy hazai fesztiválon sem. A versenyeket miért találtátok ki?
  • Ittzés Tamás: Részben azért, hogy a nem csak jazzt hallgatni vágyók is el tudják hasznosan tölteni az időt, részben a támogató cégeket is szerettük volna arra serkenteni, hogy csapatépítő programként kijöjjenek a fesztiválra és benevezzék a csapatukat egy-egy JAZZFŐVÁROS kupára. Sőt, aki a szombati futóversenyre vagy a vasárnapi kerékpáros versenyre benevezett, fesztiválpólót és aznapi belépőt kapott ajándékba. Volt egyébként foci, kosárlabda, röplabda, labirintuspálya, sárkányhajózás, bringás játékok és a sporton túl is volt élet a kísérőprogramok terén, volt veteránautós bemutató, társasjáték-sátor és a legkisebbeknek arcfestés is.

 

  • Jazz.hu: Ha jól emlékszem, tavaly is Budapesten fejeződött be, a Vendéglátóipari Múzeumban a fesztivál. Kecskeméten még voltak koncertek vasárnap. A budapesti koncertet miért találtátok ki?
  • Ittzés Tamás: Még 2011-ben hirdettük meg az Oh Yeah Day-t, a klasszikus jazz világnapját augusztus 4-én, Louis Armstrong születésnapján. Tulajdonképpen a JAZZFŐVÁROS is ebből nőtt ki, s hagyomány, hogy egy-egy nálunk fellépő külföldi zenekart elviszünk a múzeumba, ahol évközben a havi rendszerességű klubestjeinket tartjuk. Így a kecskeméti fesztivál mellett megmaradt a budapesti Oh Yeah Day koncert is.

 

Egy év múlva újra várja augusztusban Kecskemét a jazz szerelmeseit.

 

 

Fotó: Jazzfőváros, Kecskemét

  

 

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005