fbpx

Stories of the West Side - Juhász Gábor legújabb lemezalbuma

2025. július 29.

Ahogy mondani szokás, Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni. Ezt tanúsítja a most megjelent első „blikkre” talányos című albuma is, amelyen Leonard Bernstein remekművét, a West Side Story c. musical dalait dolgozta fel triója és egy vendégművész, Holló Aurél előadásában.

JUHÁSZ  GÁBOR  TRIÓ  feat.  HOLLÓ  AURÉL

Bevezetésképpen egy érdekes sztori. A közelmúltban egy barátomnál jártam a sasadi kertvárosban, amikor a hirtelen jött melegtől elbambulva arra lettem figyelmes, hogy valaki kedvesen rám köszönt. A gitárművész, Juhász Gábor volt az, akivel régi a barátságunk. Azonnal behívott közeli lakásába és megajándékozott legújabb lemezével, amelyen a világhírű musical hat dalát dolgozta fel „Stories of the West Side” címmel. Megígértem Gábornak, hogy írok a lemezről, aminek örömmel teszek eleget itt és most, annál is inkább, mert a West Side Story ügyében a magam részéről elfogultságot is bejelenthetek, hiszen 1960-ban voltam 20 éves...

A musicalről tudni kell, hogy az 50-es évek végén óriási siker volt a Broadway-n, film is készült belőle a tragikus sorsú Natalie Wood főszereplésével. A 60-as évek elején mi is láthattuk, hiszen minden olyan nyugati film, amely az ottani viszonyok sötétebb oldalát mutatta meg, azonnal zöld utat kapott (pl. az angol új hullám filmjei), így ez a történet is, hiszen a Puerto Rico-i bevándorlók és a helyi fehér suhancok tragikus bandaháborúját mutatta be New Yorkban. Mindezt Bernstein csodás muzsikája tette remekművé. A dalok olyan népszerűségre tettek szert, hogy nemcsak egyenként szerepeltek számtalan muzsikus repertoárján, de komplett albumok is születtek: pl. az Oscar Peterson trió lemeze, amit 1962 januárjában rögzítettek és nagy kasszasiker volt. (Ezen a Maria, a Tonight és a Somewhere szerepel a Gábor által felvett hat számból, persze mind Gábor, mind pedig Peterson más-más dalokat is repertoárjára tűzött a musical gazdag zenei anyagából.) De például a nagyzenekari jazz kiemelkedő innovátora, Stan Kenton is elkészítette a maga West Side Story-ját. 

Ahogyan már említettem, Gábort már régen ismerem, legalább három évtizede felfedeztem figyelemreméltó játékát. Először a Tin Tin-ben tűnt fel, majd évekig Binder Károly mellett szerepelt, aztán a Balázs Elemér Group tagjaként még inkább ismert lett. Lemezei mindig meglepetést jelentettek, mert mindegyikük más és más koncepció szerint született. A „Fények” pl. rockos volt, az „1978” gyermekkorát és szülei emlékét idézte, a tanítványával, Gyémánt Bálinttal készített duó, a „Budapest” szeretett fővárosunknak állított zenei obeliszket. A „Making a Change” Coltrane Love Supreme-jének, míg a „Good Night” Schubert Téli utazásának különleges feldolgozása volt. Karosi Júlia és Tony Lakatos vendégszereplésével készített „Planets” c. lemezéről jómagam írtam e hasábokon. Barney Kessel centenáriuma alkalmával ő maga írt megemlékezést honlapunkra, majd a BJC-ben adott emlékkoncertjéről (amit már a Holló Auréllal kiegészített formációjával adott) Kákai Zoltán számolt be. De még frissebb híreink is vannak a kvartetté nőtt formáció nagy sikerű koncertjeiről, hiszen a Hálóban márciusban, a szombathelyi Lamantin fesztiválon pedig pár hete szerepeltek. (Előbbiről Novotny Tibor beszámolója márc. 17-én jelent meg, amelyből megtudhatjuk, hogy már ott is több dal hangzott el az új lemezről.)
Gábor aktivitásának további bizonyítéka az, hogy közben olyan világnagyságokkal is együttműködött, mint Erik Truffaz, Archie Shepp, Palle Mikkelborg, Charlie Mariano, Ian Ballamy vagy Lars Danielsson. (Ő volt az, aki önzetlen segítséget nyújtott a nálunk hónapokat töltött Ray Brown Jr.-nak /aki Ella Fitzgerald adoptált gyermeke/, koncerteket szervezett számára és triójával kísérte.) 

Gábor 2006-ban alapította saját trióját, (eleinte Papesch Péter és Borlai Gergő voltak a társai), de már sok-sok éve Kovács Zoltán bőgőzik és Jeszenszky György dobol. Természetesen az új album is ezzel a formációval született. Érdekessége mindenekelőtt az, hogy a termékeny komponista (még a Making a Change-en is volt saját szerzeménye), ezúttal a közkedvelt musical, a West Side Story hat dalát dolgozta fel. Ez meggyőző illusztrációja a sokszor idézett közhelynek, hogy a jazz műfajában nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg. Nem mintha Leonard Bernstein örökzöld melódiái elmaradnának a Nagy Amerikai Daloskönyv mindenki által kedvelt sztenderdjeitől, de éppen azt igazolja ez a kitűnő lemez, hogy milyen „új” produktum születhet avatott kezekben bármely kiinduló zenei matériából. (Gyakran emlegetem pl. a „Lulu's Back in Town” c. csacska dalocska Thelonious Monk, vagy Lehár Ferenc (!) „Vilja-dal”-ának John Coltrane által történt feldolgozását.)
Természetesen az ilyen fülbemászó, a közönség részéről ismert és kedvelt dallamok feldolgozása mindig magában rejti a zenei közhelyek csapdáit (Maria, Tonight és Somewhere). Nos, Gábor és zenésztársai ezt sikerrel kerülik el. Gábor játékát kifinomultság, intellektuális, kissé visszafogott melankolikus attitűd jellemzi. Világos, áttetsző gitárhangzása, lírai, meditatív hangulatot teremt. Méltó partnere ebben az artisztikus játékban Holló Aurél, aki érzékeny, innovatív művész. Briliáns szólóira csaknem annyi időt kap, mint a zenekarvezető. Itt térek ki arra, hogy – szemben az amerikai előadókkal, Gáborék nem akarták a musical minden zenedarabját feldolgozni, mert ily módon 8 és fél perc jutott átlagban az egyes tételekre, amelyek között még 11 perces is akad (éppen a lemezindító „Maria”.) Nem csoda, hogy Kovács Gábor is bemutathatja tudását három jól felépített szólóval a „Pretty”, a „Tonight” és a „Somewhere” c. számokban. (Neki köszönhető a kiváló hangfelvétel is.) Régi barátunk, „Jeszi” csak árnyékként kísér, legfeljebb a katonás „Officer Krupke”-ban hívja fel magára a figyelmet. Egyébként ezt a számot Gábor és Aurél virtuóz szólói is emlékezetessé teszik, ha fülem nem csal, itt xilofont használ Aurél.            

Ha Gábort és triójának további két muzsikusát nem is kell bemutatni, hiszen a hazai jazzélet oszlopos tagjai, a vendégszólista Holló Aurél (1966) kevésbé ismert jazzberkekben. Érdekes, hogy a vibrafon (és persze a xilofon is) mind itthon, mind pedig a nemzetközi jazz világában sem olyan gyakori, mint pl. a zongora vagy netán a tenorszaxofon. Ezért aztán én is nagy örömmel fedeztem fel őt már évekkel ezelőtt is, mivel itthon különösen alig hallani vibrafonost Szaniszló Ricsi barátomon kívül. A hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb személyisége, aki az Amadinda ütőegyüttes tagja, fellépett a Fesztiválzenekarral, Presser Gábor koncertjein, hangszerelt Zoránnak és animációs filmekhez írt kísérőzenét. Megosztott Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjat kapott az Amadinda tagjaként. De jó, hogy felfedezte a jazzt is.

 

JUHÁSZ  GÁBOR  TRIÓ  feat.  HOLLÓ  AURÉL   –   STORIES  FROM  THE  WEST  SIDE    Fonó Records

  • Maria
  • I Feel Pretty
  • Gee, Officer Krupke
  • Tonight
  • America
  • Somewhere

Minden szám szerzője Leonard Bernstein

 

Közreműködnek:  

Juhász Gábor  gitár
Kovács Zoltán  nagybőgő
Jeszenszky György   dobok
vendég:  Holló Aurél   vibrafon, xilofon

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
6
14
28
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005