Nem kell bizonygatnom, hogy amikor értesültem arról, hogy nemrég újabb albummal jelentkezett Miss Halvorson (ráadásul ugyanazzal a felállással, mint a koncerten!) első dolgom volt megkeresni a hazai forgalmazót, hogy írhassak az új lemezről. Meg is kaptam a lemezt, amely az About Ghosts címre hallgat és amelynek csak egyik száma az albumnak címet adó kompozíció, de természetesen mind a nyolc zenedarab (mint korábban is) a zenekarvezető hölgy szerzeménye.

Előjáróban még azt a fontos információt is közlöm a kedves Olvasóval, hogy Mary Halvorson ismét az Opus vendége lesz a közeljövőben, (szeptember 24-én) mégpedig a kortárs jazz egy másik kiemelkedő New York-i együttesével, a Tomeka Reid Quartettel. Gondolom, hogy már a helyszín és az együttes megnevezése is egyértelmű utalás arra, hogy a progresszív jazz kiemelkedő előadóművészeit láthatjuk-hallhatjuk majd hamarosan. Hogy különleges zenét fogunk hallani, ehhez elég „adalék”, hogy Tomeka Reid csellós. De itt és most Mary Halverson saját együttesének új lemezét tárgyaljuk.

Mary Halvorson is a legmodernebb jazzirányzatnak az egyik legjelentősebb képviselője, amit kortárs improvizatív zenének titulálnak. Jómagam éppen tíz éve találkoztam először művészetével, amikor is a Fesztivál Színházban Anthony Braxton kacifántos nevű Diamond Curtain Wall Quartetjével lépett fel, mégpedig általam „fogyasztható avantgárdnak” aposztrofált zenei programmal. Persze a nálunk már korábbról is jólismert Braxtonra koncentráltunk (többször szerepelt magyar színpadon: 1982 Mediawave Győr, 1984 Debrecen), sőt Szabados Gyurival lemezt is készített (Szabraxtondos, 1984.)  A Müpa koncertet követően csak ő jött ki dedikálni. (Ez nem volt csoda, mert ki ismerte a többieket, nem is említve a tavaly megismert Miss Halvorson hihetetlen szerénységét.) Azért azt el kell mondanom, hogy gitárjátékára már akkor is felfigyeltem, biztosan az is közrejátszott ebben, hogy – ismerjük el – a hangszeres jazzben alig akadnak hölgyek.

Aki veszi a fáradságot, hogy némi információt olvasson anyanyelvünkön a lemezen játszó szextett tagjairól, az elég, ha „visszalapoz” a 2024. február 1-jén „Friss szelek a jazzben” címmel megjelent koncertbeszámolómhoz, ami egyben a Cloudward c. lemez ajánló írása is volt. Azt mindenképpen elmondanám, hogy Mary Halvorson a magasan jegyzett jazz muzsikusok közé tartozik. Keresett művész, aki olyan nagy nevek társaságában szerepel, mint Tim Berne, Anthony Braxton, Bill Frisell, Jason Moran, Marc Ribot, John Zorn vagy a most hozzánk érkező Tomeka Reid. De az is sokat elárul rangját illetően, hogy az About Ghosts album két vendégművésze is a New York-i jazzelitbe tartozik. Kettőjük közül Immanuel Wilkins az ismertebb, de Brian Settles pályája is felfelé ívelő. Az amerikai fővárosban született afro-amerikai tenorszaxofonos-komponista mentorai Stanley Turrentine és Reggie Workman voltak. Ő is a progresszív orientációjú jazzkörökhöz tartozik, így aztán nem csoda, hogy a dobos Tomas Fujiwara vagy pl. Michael Formanek együtteseiben is feltűnik.
Érdekesség a lemezen a változó felállás, ugyanis a szextett három számban (1,2,5) oktetté bővül a két vendégművész: Immanuel Wilkins alt- és Brian Settles tenorszaxofonos  révén, egy-egy tételben szeptett játszik, mégpedig Wilkins (4) vagy Settles (8) jóvoltából. Ily módon „csak” három olyan darab hangzik el, amelyet „csupán” az Amaryllis szextett ad elő (3,6,7). (Az Opusban csak a szextett játszott, de az tökéletes volt, ez persze csak az én privát véleményem.)

Nos, a tavaly nyáron New Yorkban két nap alatt rögzített nyolc szám a kortárs improvizatív zene „gyöngysora”. Mint a Cloudward esetében, itt is minden tétel zeneszerzője Mary Halvorson. Az ő elképesztő aktivitásáról és sokoldalúságáról tanulmányt írhatnánk. Még olyan merész kirándulásairól is beszámolhatnánk, mint a svájci zongorista hölggyel, Sylvie Courvoisier-vel készített három duólemeze. (Nem túl gyakori kombináció, de emlékezzünk Jim Hall és Bill Evans Undercurrent c. albumára...)  De hiszen a közeli Opus koncerten sem a saját együttesével játszik, hanem egy csellista vezette formációval!

A Brooklyn-i gitárművész a lemezen is annyira szerény, hogy jóformán alig-alig van kifejezett szólója, még jó, hogy ő a komponista (és gondolom a hangszerelő is). Ez a szextett zseniális, két rézfúvóssal és vibrafonnal, a két szaxofonossal pedig még színesebbek a felvételek. Az egész lemezt egy közeli barátnőjének és zenei partnerének dedikálja Halverson, mégpedig az idén januárban elhunyt Susan Alcorn (1953-2025) emlékének. Az avantgárd komponista és neves improvizátor a jazzben ritkán, de a country zenében annál inkább használt pedálos steel gitárnak volt a mestere. (Mi is láthattunk egy ilyen mestert Charles Lloyd együttesében Greg Leisz személyében.) Alcorn olyan neves free muzsikusokkal is játszott, mint Ken Vandermark, Joe McPhee vagy Peter Kowald. Halvorson szerepel Alcorn 2020-ban készült Pedernal c. lemezén is.

A lemezen elhangzó zenei matéria egységes egészet képez, nem csoda, hiszen egy szerzőtől származnak. Az album címadó (sorrendben ötödik) nagyon attraktív lassú számában a nyolctagú zenekar csodás hangszerkórusa (két réz- és két nádfúvós) előterében Halvorson gitárszólója igazolja a Down Beat listáin elért előkelő helyezéseit. Az első három számban is élvezhetjük a különleges gitárjátékot, bár összességében is elmondható, hogy Halverson egy az egyenlők között – szemben a gitárosok által jegyzett legtöbb albummal, ahol olykor kifejezetten idegesítő a dominanciájuk. Ugyanígy magasra értékelendő az ugyancsak remek, de nem tolakodó vibrafonjáték, amely már csak azért is lenyűgöző, mert a ritka hangszer ilyen modernista használata mostanában végre előtérbe kerül. Kedvenc hangszerem szempontjából az Eventidal (3), a nyúlfarknyi Polyhedral (7) és a záró Endmost (8) említendő. A fúvósok is remekelnek, a szextett két állandó rezese a hét és félperces Amaranthine c. számban szólózik a vibrafon és a gitár (és persze a ritmustandem) háttérjátékával, a tenoros a Full of Neon (1) és a Carved From (2) számokban brillíroz, de a címadó- (5) és a zárószámban (8) is jól szerepel. Az igazán híres altszaxofonos pedig elsősorban az Absinthian-ban (4) játszik figyelemreméltóan, de további három számban is erősíti a zenekart. A bőgős és a dobos is mestere hangszerének, erről személyesen is meggyőződhettem az Opusban és nem kevésbé a lemezen. Mindkettőjük teljesítményének illusztrálására éppen a záró tételt említhetném.           

ABOUT  GHOSTS   –   AMARYLLIS  SEXTET    Nonesuch    –    Magneton

• Full of Neon
• Carved From
• Eventidal
• About Ghosts
• Amaranthine
• Polyhedral
• Endmost

Minden szám szerzője: Mary Halvorson

Közreműködnek:

Adam O'Farrill   trombita
Jacob Garchik   harsona
Mary Halvorson   gitár & „zsebzongora”    (pocket piano, egy kisméretű elektromos billentyűs szintetizátor, de a Wikipedia szerint is a fogalom többféle újdonsült szerkezetre is vonatkozhat)
Patricia Brennan   vibrafon
Nick Dunston   nagybőgő
Tomas Fujiwara   dobok

Immanuel Wilkins   altszaxofon   (1., 2., 4., 5.)
Brian Settles   tenorszaxofon   (1., 2., 5., 8.)

A felvételek 2024. június 20-21-én készültek a New York-i Sear Sound stúdióban.