Bár az olasz-amerikai muzsikus már Amerikában született, de Európa iránti respektusáról könnyen meggyőződhettem, amikor néhány alkalommal volt szerencsém beszélgetni vele. Az egyik ilyen lehetőség a Müpában adódott, amikor 2016-ban a McCoy Tyner Quartet szólistája volt, de mindenki Tyner-t rohamozta meg, szegény Lovano pedig „petrezselymet árult”, mint egy elsőbálozó kislány. De sikerült vele még hosszabban „értekezni” a BJC-ben. Elmondta azt is, hogy gyermekkorában otthon mindenki olaszul beszélt, és számos CD-met „Viva la musica” és „Buona fortuna” „szlogenekkel” dedikálta. Az európai zenei világ iránti érdeklődését két példával illusztrálnám: van egy olasz gyártmányú lemeze 2000-ből, amelyen a Giovanni Tommaso Quintet vendégeként szerepel. A másik pedig a Budapest Jazz Orchestrával adott debreceni fellépése és számos olyan megnyilvánulása, amely a magyar zenei világ iránti érdeklődését reprezentálja, például, hogy már évek óta használja a nálunk – Borbély Misi segítségével –  beszerzett tárogatóját.  
De komoly kapcsolatokat épített ki a lengyel jazz muzsikusokkal is, így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy Lovano és a Marcin Wasilewski trió közös albumot rögzített 2020-ban Arctic Riff címmel, majd – a Covidot átvészelve – 2023 novemberében a legendás Rudy Van Gelder stúdióban is, amely vitathatatlanul a műfaj igazi „szentélye”.

A 73. életévében járó Lovano Clevelandben született profi muzsikus családban. Apja, Tony Lovano neves tenorszaxofonos, aki a korabeli jazzlexikonokban is szerepel. „Big T” volt az, akitől Joe már 5 évesen altszaxofont kapott, majd ő is a tenort választotta 12 éves korában. (A kísérőfüzetből az „ifjabb” Lovano által írott rövid bevezetőből megtudhatjuk, hogy édesapja éppen a lemez felvételének évében 100-ik születésnapját ünnepelhette! Úgy vélem, hogy a borítón látható nagy T betű alighanem erre céloz...)

Lovano is a Berkleeben tanult és már fiatalon szédítő karriert futott be. Róla is elmondható, hogy mindenkivel játszott és saját nevén kiadott lemezalbumainak se szeri se száma, nem is említve sideman szerepléseit. Rá is „lecsapott” Manfred Eicher és immáron 2001 óta az ECM művésze, aki közreműködött több albumon Enrico Rava-tól Jacob Bro-ig. Zenekarvezetőként az ECM-nél 2019-ben indított és Trio Tapestry nevű formációjával három albumot vett fel, amelyekről rendre mi is beszámoltunk. (Ezeken Marilyn Crispell zongorázott, Carmen Castaldi dobolt.)

A Marcin Wasilewski Trio „saját jogán” is a lengyel jazzelitbe tartozik, de – éppen úgy, mint most Lovano-t – kísérte Tomasz Stanko-t és készített vele számos lemezt az ECM-nél (pl. a Neighbourhood, a Lontano vagy a September Night) Egyszóval ezzel a három lengyel muzsikussal egy világhírű fúvós nyugodtan bemehetett egy világhírű lemezstúdióba. De itt kell elmondani azt is, hogy ez a felállás már öt éve is kiadott egy lemezt, amelyben valahogy nem volt meg az a remek összhang, ami itt végre megvalósult. Érdekes, hogy akkor nem illeszkedett igazán harmonikusan a tenoros és az egyébként abszolút összecsiszolódott trió. (Lehet, hogy az is „baj” volt, hogy Wasilewski szerzeményeket játszottak?)  Volt már ilyen a jazztörténetben, pl. amikor Michael Brecker készített lemezt a McCopy Tyner trióval, de hasonlót tapasztaltunk a Müpában is Lovano és a Tyner trió említett koncertjén. Nem mindig szerencsés „összehozni” a lenagyobb ikonokat sem, ezt a mániát elsősorban az amerikaiak kultiválták az idők során.
Ezúttal azonban megvan a „kémia” a felek között - és a manapság szokásos „szerzői projekt”-ben egy kivétellel minden számot az – egyébként komponistaként sem utolsó – tenorkirály jegyez. A „kakukktojás” a fiatalon elhunyt híres lengyel jazzhegedűs, Zbigniew Seifert „Szerelem a kertben” c. csodaszép melódiája, amely az albumot indító darab. Lovano tenorja elbűvölő, más nem is kap szólót a mindössze 6 perces balladában. Hagyományosan előadott modern jazz, lehetne akár Lovano egyik korábbi kvartett-albumáról is. A továbbiakban elhangzó öt Lovano opuszban aztán tetten érhető a korábban említett teljes összhang, és létrejön a mai jazz egy igazi csúcsteljesítménye. (Ugyancsak Lovano rövid írásából derül ki, hogy tizenkét Village Vanguard-béli koncerten tesztelték a zenei matériát a stúdióba vonulás előtt.)

Nem is óhajtom egyenként elemezni a számokat, itt minden megvan, ami a mai – jobb híján – kortárs improvizációs zenének aposztrofálható irányzat jellemzője. Lovano dominanciája egyértelmű, de hiszen ez az ő albuma. Viszont Wasilewski elmélyült, olykor csaknem misztikus zongorajátéka is kitűnően érvényesül a zenefolyamban. Hosszú improvizációk között rövid intermezzók, csodás együtt játék mellett duó, trió szakaszok jellemzik az előadást, mi több két rövid (egyenként kétperces kíséret nélküli tétel is akad) a „Thanks” és a „Projection”. Mindkettőn Lovanot halljuk, előbbin fúj, utóbbin gongokon játszik, amit mostanában szeret. Nem hiányzik a kollektív rögtönzés sem a változatos zenei programból. A „Homage”-ban köszönti a 100 éves „Big T”-t, az ECM munkatársait és persze a 80 éves Manfred Eichert, aki a műfajért oly' sokat tett „szürke eminenciások” egyik kiemelkedő képviselője. (Helye ott van a jazz aranykönyvében Norman Granz, Leonard Feather, Alfred Lion vagy Willis Conover neve mellett.)

Egyébként a lemez nagy részben a tiszteletadás jegyében született, ami abból is kiderül, hogy – a költészet iránt is fogékony – Lovano, mint korábbi albumainál is tette, most is szellemes módon foglalja össze a darabok címeit: „Paying Homage, Giving Thanks, Projections and Reflections is a way of life for me” – írja az „ajánlásban”. Ismét egy újabb gyöngyszem a Lovano-életműben. Bizony jó lenne élőben is meghallgatni ezt a zenei csúcsteljesítményt!   

 JOE  LOVANO      HOMAGE       ECM Records/Hangvető

• Love in the Garden (Zbigniew Seifert)
• Golden Horn
• Homage
• Giving Thanks
• This Side – Catville
• Projection 

Minden szám szerzője Joe Lovano    (kivéve az 1.)

Közreműködnek:

Joe Lovano   tenorszaxofon, tárogató, gongok
Marcin Wasilewski   zongora
Slawomir Kurkiewicz   nagybőgő
Michal Miskiewicz   dobok