fbpx

Bogláron a jazzfesztivál szerdán kezdődik

Nagyon kevés olyan jazzfesztivál van az országban, ahol csak jazz-zene szól. Ezek közé tartozik a „Jazz és a Bor” fesztiválja – Babos emlékére Balatonbogláron, amit idén július 10. és 13-a között rendeznek meg huszonnegyedik alkalommal.

Balatonboglár jazzfesztivál

A négynapos esemény egyedi színfolt a Balaton déli partján, a Balatonboglár Város kiemelt rendezvénye. A négy nap alatt minden este 20 órától kezdődnek a programok. A mediterrán hangulatú udvaron esténként jazzkoncert és kiváló borászok várják a látogatókat. A fesztivál-logóval ellátott üvegpoharakból kínálják vendégeiket a kulturális rendezvény mellett.

A 14 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes.

július 10. • szerda

PLUTO AND THE YOUNG TITANS
Horváth József "Plútó" – basszusgitár, Bangó Adrienne – ének, Farkas Zsolt- zongora, Szajkó Nándor- gitár, Nagy Róbert – dob
A 2019-ben, a covid idején alakult zenekart az egyik legjobb basszusgitáros, Pluto azzal a céllal alapította, hogy a jazz frissebb, ropogósabb oldalát mutassa meg olyan fiatal, kiváló művészek közreműködésével, akik pályájuk kezdete óta kiemelkedőek a hazai jazz szférában, mint Bangó Adrienne, aki az év fiatal jazz-zenésze volt 2021-ben.


MAO 4 PLAYS CHARLIE PARKER
Fekete-Kovács Kornél - trombita, Bacsó Kristóf - szaxofon, Barcza Horváth József - nagybőgő, Csízi László – dob

A Modern Art Orchestra “Legendás albumok” című népszerű sorozatának részeként ez év januárjában mutatta be a 100 éve született dobos legenda The Max Roach 4 plays Charlie Parker című albumát. A koncertről beszámolót olvashatnak Márton Attilától >>ITT<<.


július 11. • csütörtök

SANTA DIVER
Kézdy Luca - hegedű, Szesztay Dávid - basszusgitár, Szegő Dávid - dob

2006 óta működő Santa Diver formációt a jazzhegedűs Kézdy Luca, a multiinstrumentalista-zeneszerző Szesztay Dávid és Szegő Dávid dobos alkotja. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, world music és a modern creative metszetében talált meg

HAJDU KLÁRA QUARTET FEAT. BORBÉLY MIHÁLY 'Fúvom az énekem'
Hajdu Klára - ének, Cseke Gábor - zongora, Soós Márton - bőgő, Richter Ambrus - dob, vendég: Borbély Mihály - fúvós hangszerek

Hajdu Klára a hazai jazzélet kiemelkedő énekes-dalszerzője és énektanára. Eddig négy lemezük jelent meg, melyeket mind a szakma, mind a közönség elismeréssel díjazott.
A zenekar ‘Fúvom az énekem’ című lemeze 2022 tavaszán jelent meg, amelyen Klára kedvenc magyar népdalai hallhatóak a quartettől megszokott hangzásban és hangszerelésben. A zenekar vendége ezúttal a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály lesz.

Balatonboglár jazzfesztivál
július 12. • péntek

PARTY JAZZ BAND
Török Ferenc - trombita, Károly Zsófia - zongora, Keserű Zoltán - basszusgitár, D Fazekas László - dob, Gál Zoltán Milán - gitár, Fehér Melissza - altszaxofon, Korolovics Lajos - tenorszaxofon

A Party Jazz Band 2021-ben, a covid járvány alatti bezártságból való kitörés mentén alakult meg. A hat zenész-tanár és Melissza, a Bartók konzi növendéke kedvelik az old school jazzt és szeretnének mindenki számára fogyasztható muzsikát a színpadra varázsolni. Műsorukon ismert, dallamos jazz-pop-latin örökzöldek szerepelnek hagyományos hangszerelésben vagy izgalmas feldolgozásban. 


BERKI TAMÁS & SÁRIK PÉTER TRIÓ
Berki Tamás - ének, Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila - dob
Berki Tamás Máté Péter, Artisjus, Szabó Gábor-díjjal kitüntetett jazzénekes. Az elmúlt évtizedekben számtalan legendás jazz-zenekar tagja, zeneszerző, szövegíró. A Sárik Péter Trió Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekara. A Trió koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop vagy rock koncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián játszanak.


július 13. • szombat

BACSÓ KRISTÓF TRIAD
Bacsó Kristóf - tenorszaxofon, effektek, Tálas Áron - Fender Rhodes, zongora, Juhász Márton - dobok

Bacsó Kristóf szaxofonosként és zeneszerzőként is a magyar jazzélet egyik meghatározó alakja, elég csupán annyit említenünk, hogy az elmúlt években négy szerzői lemeze jelent meg, a trió formációtól a kvartett, kvintett felállásokon át egészen a big bandre írt albumig bezárólag. Bacsó Kristóf számára legfontosabb a saját zenekara, a TRIAD, egy kísérletező zenei műhely, melynek hangzása számos fesztiválon aratott nagy sikert itthon és külföldön egyaránt. A tavalyi koncertjükről Somogyvári Pétertől olvashatnak beszámolót >>ITT<<.

URBÁN ORSI GROUP
Urbán Orsi - ének, Kollmann Gábor - szaxofon, Birta Miklós - gitár, Fonay Tibor - basszusgitár, Banai Szilárd – dobok

Az egyik legszebb hangú énekesnő karakteres, mély tónusú hangja meghatározza a műsoruk jellegét. A produkció egyben energikus és igényes. Zenei anyaguk nagy részben groove-okra épül, a jazz széles palettájáról válogatott dallamos kompozíciókat szólaltatják, de műsoruk gerincét saját kompozíciók is alkotják. Az áprilisi koncertjükről Somogyvári Péter írt részletesen >>ITT<<. 

A fesztivál ideje alatt a művelődési házban Kiss Attila András „Credol” festőművész kiállítása várja a képzőművészet kedvelőit.

2024. július 10-13. • 20:00 • Balatonboglár •
művelődési ház udvara (Árpád u. 17.)

Balatonboglár jazzfesztivál

 

 Fotó:  „JAZZ és a BOR” FESZTIVÁLJA

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005