fbpx

Két lemez és egy lemezbemutató - interjú Halper Lászlóval

2023. december 04.

Nemrég jelent meg a jazzgitáros Halper László legújabb lemeze, aminek a The Old School Funk Returns címet adta a szerző. A közreműködők között szerepel többek közt Orszáczky Jackie neve is.

Halper László interjú

Ebben az évben egy másik lemeze is megjelent a gitárosnak a Halper-Hendrix Worlddel, erről is kérdezem, sőt a közeli lemezbemutatóról is.

Halper László interjú

  • Irk Réka / Jazz.hu: Idén két különböző felállású és hangulatú lemezed jelent meg. Először beszéljünk a legfrissebbről, amelyiken 11-en játszanak. Közülük vannak már elhunyt személyek, akiket prezentáltál a technika segítségével. Azt hiszem, nem vitás, hogy az Orszáczky felidézés sokunknak a legmeglepőbb, de eszméltlen kreatív is. Régi terv volt?
  • Halper László: Még a Rádió C-ben készítettem Jackie-vel azt az interjút, amiben a piccolo basszusgitárról kérdeztem. Ő akkor elmondta, hogy Miles Davis zenekarában hallotta ezt a hangszert először, és ahogy szájjal utánozta Foley játékát, az annyira groove-os volt, hogy rögtön tudtam, hogy ebből egyszer egy számot fogok csinálni. Aztán telt múlt az idő, és amikor a Zenészlegendák II könyvem írásakor újra előkerült ez a beszélgetés, meg is csináltam ezt a felvételt.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Még kikről emlékezel meg, melyik számban és milyen módon?
  • Halper László: Egyrészt szerepel a lemezen a mesterem, Babos Gyula tiszteletére írt – „For my Master Babos” című kompozícióm, másrészt a „With my Family” című számomban hallható két nagybátyám, a prímás Mágó Károly és a cimbalmos Mágó Béla játéka is. Ők sajnos nincsenek már közöttünk. Ezen a felvételen unokatestvérem, Mágó Károly is hegedül.

  • IR / Jazz.hu: Szitáron is játszol. Melyik dalban? Mikor tanultál meg játszani ezen a hangszeren?
  • HL: A Voodoo Chiles lemezemen több számban is szitározom, pl. az „Are You Experienced” című Jimi Hendrix számban. Nem a klasszikus módon játszom ezen a hangszeren, hanem ahogy nekem a legkényelmesebb. Szóval nem mondom azt, hogy klasszikus értelemben tudok szitározni. Egyébként ezen a CD-n játszom egy általam átalakított szitár hangú gitáron, és egy magam készítette elektromos oudon is.

 

  • IR / Jazz.hu: A funk nagyon jellemző Hendrix Band of Gypsys című lemezére. Ez adta az alap ötletet?
  • HL: Nem igazán. Én a funk zenét sráckorom óta nagyon szeretem. Herbie Hancock 70-es évek elei funk lemezei mai napig a kedvenceim közé tartoznak. Egyébként a Head Hunters album pont idén 50 éves. Tavaly az a szerencse ért, hogy interjút készíthettem a lemezen doboló Harvey Masonnal.

 

  • IR / Jazz.hu: Ha lemezbemutatóra kerül sor, akkor arra is van terved, hogyan alakítanád ki a megidézést?
  • HL: Igen, már játszottam is koncerteken a Jackie „dünnyögésével” készült számot. Az ő sávja felvételről szólt a kíséretben.

Halper László interjú

  • IR / Jazz.hu: Ugorjunk a másik idei lemezedre, a Halper-Hendrix World: Voodoo Chiles című albumra, aminek a lemezbemutatójára is sor kerül hamarosan. Ez egy régi formációd Balogh Kálmán cimbalmossal és Szokolay Dongó Balázzsal, aki furulyán játszik a lemezen. Rendkívül érdekes lett a zenei hangzás, ahogy vegyíted a népzenét Hendrix világával. Miért fontos számodra a két világ keverése?
  • HL: Ezen a lemezen megpróbáltam megjeleníteni minden számomra zenei gyökeret jelentő hangzást, stílust. Jimi Hendrix muzsikája számomra alapvetés. Ezt kombináltam a jazzes hangszerelés mellett a magyar népzenei elemeket zseniálisan újragondoló Szokolay Dongó Balázs népi fúvós hangszereken való játékával, a népi és a cigányzenei motívumokkal szintén zseniálisan bánó Balogh Kálmán cimbalomjátékával, és a cigányság őshazáját jelentő India egyik emblematikus hangszerével, a szitárral.

 

  • IR / Jazz.hu: Egyik kollégám ezt a lemezt emelte ki az idei év legkülönlegesebb lemezeként. Próbáltad már külföldi fesztiválokra eljuttatni vagy akár kritikusnak átadni?
  • HL: Még nem próbálkoztam külföldi fesztiválokon való szereplésünk megszervezésével. Sajnos nem vagyok egy jó szervező.

  • IR / Jazz.hu: Mikor először kérted meg Balog Kálmánt, hogy csatlakozzon, neki mi volt a reakciója a zenei elképzelésedre?
  • HL: Szerencsére azonnal igent mondott, tetszett neki az ötlet. Amikor 2016-ban Randy Breckerrel a MÜPA-ban játszottunk, úgy láttam, hogy Breckernek is a cimbalom hangzása volt a legérdekesebb a Hendrix számok feldolgozásaiban.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Mikor lesz és hol a lemezbemutatód? Kik lesznek a fellépők?
  • Halper László: December 7-én (csütörtökön) a Fonóban játsszuk el a lemezanyagot a CD-n szereplő muzsikusokkal. Kálmán és Dongó mellet Kozstyu Zsolt basszusgitározik és Hajas László dobol.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Jövőre hány lemezmegjelenést tervezel?
  • Halper László: Jövőre nagyon szeretném felvenni a Halper Quintet új albumát. Ezzel a formációval a saját kompozícióimat játszom. Emellett van egy régi tervem, egy Beatles-jazz lemez, amit szeretnék valamikor megvalósítani.

 

Halper – Hendrix World • Fonó Budai Zeneház • 2023. december 7. • 20:00

 

 

 

 

Fotó: Halper László

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005