Szardínia keleti oldalán, a Tirrén-tengerhez közeli, alig 7000 fős Orosei egyike azon településeknek Nuoro megyében, ahol a többszólamú éneklés, az UNESCO emberiség szellemi örökségének listájára került egyedülálló énekstílus, a „cantu a tenore” több évszázados hagyománya nemzedékeken át szinte háborítatlan formában maradt meg. A tavalyi Jazzfest Budapesten az Oroseitől 40 kilométerre, a hegyek között fekvő Bitti tenorjai spontán adtak ízelítőt eredeti hangzásvilágukból Borbély Mihály Liszt Ferenc téri koncertje ráadásában, majd az Olasz Kultúrintézetben Enzo Favata kitűnő szárd fúvóssal katarzist hozott fellépésük késztetett arra, hogy a bőség zavarában végül a hasonló élményt ígért párosítás került a bakancslistámra.

Tore Mula, Alessandro Contu, Ivan Sannai és Francesco Mula egy megőrzött népi világot és annak hagyományait elevenítette fel, váltották egymást a táncos (lestru, dillu, seriu, passu torrau) és lassú (isterrita, boch'e notte) ritmusok. A pásztorok mindennapi életéről, természettel való kapcsolatáról szóló, és a védőszenteket dicsőítő polifonikus dalokat a mai napig ugyanígy éneklik körmeneteken, ünnepekkor Orosei utcáin, rendezvényein. Bár Favata és Borbély értő „belenyúlása” nélkül pőre eredetiségükben az archaikus dallamok egy idő után minden szépségük mellett kissé egysíkúnak tűntek, de bravúros előadásuknak köszönhetően megérintették a magyar közönséget is, és együtt tapsoltunk a Szardíniából érkezetekkel, a sikert boldog megilletődöttséggel fogadó énekesek pedig újból összeálltak a ráadásra.

A táncházak indulásakor feltűnt, számos díjjal elismert néptáncművész, koreográfus, Farkas Zoltán „Batyu”, a fiatal bőgős Mohácsy Lőrinc Ágoston, aki Batyuval anno együtt indult szülei, néptáncos-koreográfus édesanyja, népi bőgős édesapja révén a táncházmozgalomban nőtt fel, és Borbély Mihály a Kárpát-medence kincseiből merítő zenéjükkel, ülve is egyből mozgásba hozta végtagjainkat. A gardon, a dob ütemeire dobogtak a lábak, a bőgő diktálta ritmusra jártak térdünkön ujjaink, és már-már felemelkedtünk székeinkről a szaxofon, a tárogató, a furulya és Borbély arzenáljából megszólaltatott többi fújható hangszer táncra hívó hangjára.

Ámulva figyeltük a jazzel autodidakta módón egyre szorosabb kapcsolatba kerülő Mohácsy csodálatos szólóit, hogy aztán persze csak gondolatban eltáncoljunk Batyuval, és a színpadra férjéhez menet közben felperdült Tóth Ildikóval, azaz „Fecskével" Gyimes, Moldva és Palócföld felé. Borbély Mihály és zseniális társai a hagyományokat alázattal tiszteletben tartva, az autentikus népzenét szabadabban kezelve, a jazzel kreatívan összefonva azt emelték ki, ami fontos lehet a mai kor embere számára, így emberi és szakrális kötődés fonódott a muzsikusok, a táncolók és a közönség között. A végeredmény eufória, boldog mosoly, vastaps.

Az utóbbi években Bitti énekeseihez hasonlóan az Orosei csoport is nyitott más zenei kifejezésmódok, elsősorban a jazz felé. Többször léptek fel szardíniai jazz-zenészekkel, köztük Enzo Favatával és Zoe Piával, akivel aztán Olaszország rangos jazzfesztiváljain is felléptek. A Vicenza Jazz, az Albania Pescara, valamint Firenze, Sant'Antioco után a Jazzfest Budapesten, magyar zenészekkel is habozás nélkül bevállalták a közös fellépést, és ebből egy csodálatos zenei utazás kerekedett. A jazz hangszere, a szaxofon, a gyimesi népzene hangszere, a gardon, a bőgő, a klasszikus, a jazz és a népzene hangszere csodálatosan összeolvadt a szardíniai népdalokkal, miközben felsejlett, hogy a világ távoli pontjai valójában milyen közel vannak egymáshoz. A szárd énekesek, és a magyar trió ráérzett egymás lelkére, Borbély Mihály újsütetű, találó meghatározását használva, a népi tradíciókba gyökerező, „agrár-jazz” hozta a fesztivál újabb, feledhetetlen élményét.

Jazzfest Budapest - Fonó, 2025. április 28.

 Fotó: Somogyvári Péter