Mi több, ezúttal – a korábbiaktól eltérően – két egymást követő estén volt a Müpa nagyterem vendége és olyan teltházakat vonzott, hogy még pótszékeket is kellett betenni. Aligha pusztán ez a siker mértéke, de ha a magamfajta írástudó azt a választ kapja a sajtóregisztráción, hogy a „nagy érdeklődésre való tekintettel” jegyigényét (2 db) csak részben (azaz 1 db) tudják kielégíteni, akkor ez tényleg zsúfolt nézőtérre utal. Pedig 2022 nyarán a VeszprémFesten lépett fel, 2023-ban az  Arénában adott koncertjéről mi is beszámoltunk. Korábban is többször volt vendégünk, jól emlékszem, hogy 2004-ben karácsony előtt a Kongresszusi Központban, 2016-ban a Müpában láttam/hallottam...

Mi is Diana művészetének titka? Az, hogy úgy adja elő dalait, mintha csak egy lenne közülünk, egy kedves ismerős, aki csak azért énekel, hogy szórakoztasson minket. Ezért (is) érték olyan vádak, hogy minimalista művész, de miért kellene egy szeretett dalnak egyben erődemonstrációvá válnia? Repertoárját sokszor a Nagy Amerikai Daloskönyv közismert és közkedvelt sztenderdjeiből válogatja, ezeket viszont egyedi módon, mindenkitől eltérően időtlen eleganciával adja elő. Hagyománytisztelő, kissé konzervatív, aki nem tér el jelentős mértékben a klasszikus felfogástól. Példaképei között olyan nagyságok említhetőek, mint Carmen McRae vagy Shirley Horn, sőt Nat King Cole, akik az éneklés mellett mindannyian még remek zongoristák is voltak. Őt hallgatva nem is nagyon figyelünk másra, akár énekel, akár zongorázik, nyugodtan lehetne akár egyedül is.
Ha valamit hiányolok (bármely fanyalgás kizárásával) az a jazzvokál két fontos eleme: a rögtönzés és a meglepetés. Minden precízen zajlik, mintha csak egy gondosan megkreált lemezt hallgatnánk... Ezt az érzést az is erősíti, hogy a műsorba másfél tucat örökzöld előadása csak így „fér bele”. Kétségtelenül óriási érdeme viszont, hogy sok-sok embert nyert meg a jazz számára, de az a sztárkultusz, amivel immáron évtizedek óta „körítik” nem feltétlenül szimpatikus. 

Ez a koncert viszont azért tetszett nekem, a kissé konzervatív „hivatásos jazzrajongónak”, mert a legpatinásabb jazz örökzöldeket idézte, olyan bensőséges, intim „tálalásban”, ami a jazz „aranykorát” hitelesen idézte számomra. Nagy példaképét, Nat „King” Cole-t követve most is azt a sajátos pózt vette fel, amikor is zongorázás közben felső testét a közönség felé fordítva énekel. Szépséges orgánuma, gyönyörű alt hangja még érettebb lett, és csak annyira rekedt, amennyire a veretes darabok érzéki előadásához szükséges. Mi több korábbi – kissé affektált – szövegmondása is elmúlt. Óriási koncert volt (szerencsére egy profi távcső is segített), amiről az jut eszembe, hogy ez a produkció sokkal inkább egy meghitt klubban lenne igazán nagy élmény, aminek „csak” két áthághatatlan akadálya van: egyfelől százak szeretnék hallani, másrészt a megasztárok gázsiját kis befogadóképességű helyek nem képesek megfizetni...

A bőgő-dob ritmustandem diszkrét, olykor szinte jelzésszerű kísérete tökéletesen illeszkedett a finom előadáshoz. Profi zenészek, akik mindent tudnak, bár itt ebből nem sokat lehetett megmutatni. Korábban azért nagyobb nevek kísérték: Christian McBride, Gerald Clayton, Karriem Riggins, Jeff Hamilton, Peter Erskine, Terri Lyne Carrington vagy Russell Malone /utóbbi sajnos elhunyt/. Lehet, hogy nem ismerem az amerikai jazz teljes jelenlegi „személyi állományát”, de mind a bőgős Sebastian Steinberg, mind pedig a dobos Matt Chamberlain nevével és művészetével most találkoztam először. Kifogástalanul tették a dolgukat, de itt látványos szereplésre sem lehetőség, sem igény nem volt.     

A koncert programja: 

1. Where or When (Richard Rodgers – Lorenz Hart)
2. Almost Like Being in Love   (Frederick Loewe – Alan Jay Lerner)
3. Let's Fall In Love   (Harold Arlen – Ted Koehler)
4. L-O-V- E   (Burt Kaempfert – Nat „King” Cole)
5. All or Nothing at All   (Arthur Altman – Jack Lawrence)
6. I've Got You Under My Skin   (Cole Porter)
7. Just You, Just Me   (Jesse Greer – Raymond W. Klages)
8. The Look of Love   (Burt Bacharach – Hal David)
9. Like Someone in Love   (Jimmy Van Heusen – Johnny Burke) 
10. The Girl in the Other Room   (Diana Krall – Elvis Costello) 
11. Exactly Like You   (Jimmy McHugh – Dorothy Fields)
12. I Was Doing All Right   (George Gershwin – Ira Gershwin)
13. If I Had You   (Irving Berlin) 
14. Let's Face the Music and Dance   (Irving Berlin)
15. All of Me   (Gerald Marks – Seymour Simons)
16. Route 66   (Bobby Troup)

Ráadás:  'S Wonderful  (George Gershwin – Ira Gershwin)

Közreműködtek: 

Diana Krall,  zongora, ének
Sebabstian Steinberg,   nagybőgő
Matt Chamberlain,  dobok

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2025. október 27.

Fotók: Posztós János / Müpa

 (Balról jobbra: Szaniszló Ricsi, Deseő Csaba, Márton Attila, Járitz István és Schön György)