fbpx

A Péch Lóránt Quartet a Showcase döntőjében

2026. február 04.

Örvendetes, hogy a főváros gazdag jazzkínálata miatt számos alkalommal van egy napon, olykor egy időben több vonzó jazzrendezvény is, így aztán nem könnyű eldönteni, hogy melyiket is válassza a magamfajta „hivatásos jazzrajongó”. Az időközben altszaxofonnal „megerősített” Péch Lóránt trió koncertjét viszont ki nem hagytam volna.

Péch Lóránt Quartet

Ahogyan a koncertek „házigazdájától” Jazzkovácstól megtudhattuk a Péch Lóránt Quartet felkonferálásakor, ez sorrendben már a 19-ik Showcase volt. Hogy költői legyek szinte feltolulnak az emlékek, mind az itt feltűnt és azóta már „befutott” zenészeket, mind pedig az esti gálakoncerteken fellépett jazz világsztárokat illetően. Csak egy-egy példát említve: jól emlékszem, hogy itt fedeztem fel magamnak Matyi Kéknyúl együttesét, és itt hallottam először élőben Scott Hamiltont.

Ezúttal is – a hagyományoknak megfelelően – mind a három napon délután két-két hazai együttes ingyenes koncertje került sorra, este pedig egy-egy „gálakoncert”-re. Nagyon dicséretes intézkedés volt a rendező Müpa részéről, hogy (már tavaly is) a délutáni koncerteknek a Fesztivál Színházban, tehát kifogástalan (és méltó) körülmények között adtak helyet.

Péch Lóránt Quartet

A Péch Lóránt Quartet játéka most is igazán feldobott. Kezdem a történetet azzal, hogy még trióként ismertem meg a formációt, mégpedig elég mostoha körülmények között: 2024 májusában a JazzFest Budapest keretében a Liszt Ferenc téren játszottak, Lóránt egy Roland „zsebzongorát” gyötört, az akusztikát nem kell taglalni. Mégis feltűnt mindhárom ifjú jazzer érett játéka, nem is említve a „leader” veretes kompozícióit. (Nem hiába tanult zeneszerzést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.) Meglepett a bőgős, Suke Sándor és a dobos Fazekas Tamás remek játéka is. Amikor aztán egy hónappal később az Opusban léptek fel, örömmel tudósítottam koncertjükről (Ld. 2024. június 19.) Időközben legnagyobb meglepetésemre a trióból kvartett lett, mégpedig a részemről már korábban megismert altszaxofonos, Balogh Máté csatlakozott a formációhoz. Szerintem ideális döntés volt. Nos, ez a formáció tavaly nyáron ugyancsak az Opusban adott nagysikerű koncertet, amiről honlapunkon ugyancsak beszámoltunk. (Ld. 2025. július 1.)

A mostani, szűk egyórás bemutatkozási lehetőség csak ízelítőt adhatott az együttes kvalitásairól, viszont – tekintettel arra, hogy igen merészen kizárólag a „leader” saját szerzeményeit játszották – azt megtudhatta a közönség, hogy Lóránt avatott komponista, aki nem a mostanában divatos „elvárás” jegyében ragaszkodik saját szerzeményei előadásához. Korábbi saját koncertjeiken módunk volt veretes Bill Evans, McCoy Tyner vagy Wayne Shorter kompozícióikat is megismerni a fiatalok tolmácsolásában, ami még inkább módot adott játékuk elemzésére. Tény, hogy erre most aligha lett volna lehetőség, de a repertoár bővítése a jövőben nagyon aktuális feladat lesz, mind saját szerzeményekkel, mind pedig a nagy jazzikonok sztenderekké nemesült darabjaival.

Péch Lóránt Quartet

A koncertet a briliáns tenoros, Balogh Máté játéka dominálta, aki a hazai jazz nagy ígérete. Elképesztően érett játéka annál meglepőbb, mivel csak húszas éveinek elején jár. A zenekarvezető és a repertoár szerzője, Péch Lóránt minden számban megmutatta klasszikus zenei hatásokat mutató, intellektuális játékát. A bőgős Suke Sanyi és a dobos Fazekas Tamás között különleges zenei vonzalom, rendkívüli együttműködés figyelhető meg: szemkontaktussal szinte kitalálják egymás gondolatait, így nem csoda, hogy intenzív saját szólóik mellett még közös zenei párbeszédet is bemutatnak minden fellépésükön. (Most is a remekül szvingelő It's Called Swing c. számban élvezhettük ezt.)

Péch Lóránt Quartet

Péch Lóránt Quartet

Végezetül: a mai „gyorsuló időben”, már ennek a tudósításnak megjelenésekor elmondhatjuk, hogy a Péch Lóránt Quartet elnyerte a verseny közönségdíját. (Ez annál is értékesebb, hogy minden ellenkező vélemény dacára – értesüléseim szerint – a művészetek mindenekelőtt a közönség számára születnek.) Öt fellépési lehetőséget is kaptak: mindenekelőtt a római Liszt Intézetben, a JazzFest Budapest 2026, a Művészetek Völgye és a dunaszerdahelyi Jazz Club DS, valamint a Müpa által rendezendő koncerteken.

Péch Lóránt Quartet

Gratulálunk és további sikeres pályát kívánunk a négy lelkes fiatalembernek!   

Péch Lóránt Quartet

A koncert programja: 

  • Formication
  • October
  • Inner Tension
  • It's Called Swing
  • Öhm
  • Gettin' to Know Me

Minden szám Péch Lóránt szerzeménye

 

Közreműködtek: 

Péch Lóránt   zongora
Balogh Máté   altszaxofon
Suke Sándor   nagybőgő
Fazekas Csaba   dobok

 

 

Müpa, Fesztivál Színház, 2026. január 29.  

Fotók:  Irk Réka, Sztraka Ferenc

 

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
9
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005