A Perspectives of Verve címet viselő album bemutatása azonban sok aktuális kérdést vett fel. Például, hogy merre tart a 21. században a jazz vagy milyen kapcsolatban áll a mai kortárs zene és a jazz? Lesznek-e új vezéregyéniségei, új útjai a jövő jazz stílusainak, és mik lehetnek ezek? Vajon az új gazdasági, technikai és társadalmi változások miként hatnak majd a kultúrára? Végül egy folyamatosan jelenlévő kérdés, elsősorban a hallgatóság szemszögéből vizsgálva. Miért hallgatják, tanulmányozzák a jazzmuzsikusok az európai klasszikus és újkori zeneszerzők műveit, a barokk zenétől a mai kortárs zenéig? Ez utóbbi kérdés kapcsolódik Oláh Krisztiánék koncertjéhez, ezért fontos, hogy az olvasók számára is jelezzük ennek miértjét. Nos, a jazz iránt mélyebben érdeklődők számára köztudott, hogy világhírű jazzzenészek, mint Chick Corea, Herbie Hancock, Keith Jarrett, John Coltrane, Wayne Shorter, Oscar Peterson, Bill Evans – és a sor szinte végtelen – pályájuk során mennyit merítettek az európai zeneszerzők műveiből. Jogos a kérdés, hogy miért tették/teszik ezt és kik voltak ezek a zeneszerzők? A motiváció köre lehet a harmóniavilág, az inspirációs forrás, a forma és szerkezeti elemek átvétele/beépítése, zongoristák esetében főként a bal kéz technika fejlesztése, a ritmusvilág és a dinamika tanulmányozása. Persze, lehet más ok is. Az inspirációra sarkalló zenészek közül érdemes kiemelnünk Johann Sebastian Bach, Ludwig van Beethoven, Maurice Ravel, Fryderyk Chopin, Igor Stravinsky, Claude Debussy, Liszt Ferenc és Bartók Béla személyét. Mindegyikük más-más szempontból lehet érdekes a jazz-zenészek számára.

Ezek után az Oláh Krisztián Quartet koncertjéről. Mivel 2025 év eleje óta több koncerten bemutatták a Perspectives of Verve lemez anyagát, és több kritika jelent meg róla, így szigorúan csak a kanizsai koncertre hagyatkozom. Oláh Krisztián Quartetje – ugyan más összeállításban – harmadik alkalommal lépett fel Nagykanizsán. A Honvéd Kaszinóban tartott koncert a jazz, a klasszikus és kortárs improvizatív zene szimbiózisából adott ízelítőt. A szvitszerűen felépített műsorban a fő tételeket ún. intermezzok követték, s az egész egy zenefolyammá alakult.

A közönség soraiban tapasztalt kezdeti meglepődést azonban lassan átvette az átszellemülés, főként azoknál, akik nem olvasták a beharangozóban vázolt leírást és más stílusú zenét vártak. A helyi „kulturális cunami” miatt voltak, akik a kezdési időpontot nézték el, így késve érkeztek. A koncertet szünet nélkül tervezték, de végül a szervezők kérésére egy rövid szünetet is beiktattak. Így az előadás zenei koncepciója kis mértékben sérült, de a közönség zenére való ráhangolódásának ezzel jót tettek. Oláh Krisztián virtuóz billentyűsjátéka szenzációs volt, és ez mondható el a quartet többi tagjáról is. Oláh Kálmán Jr. a megszokott szopránszaxofon mellett tenorszaxofonon is játszott.

A ritmusszekcióban Gyányi Marcell bőgőn, míg a dobokon Serei Dánielt hallhattuk. A kamarakoncert egyik legértékesebb elemének, a szerzemények mellett, a kollektív és egyéni improvizációkat, a zenei párbeszédeket tartottam, mind a harmónia és mind a ritmushangszeresek részéről. A koncert újszerűségével, gazdag formavilágával igazi élményt nyújtott, tovább erősítve azt a megállapítást, hogy az élőzenének – mint közösségi létnek – prioritása van a magányos zenehallgatással szemben. Így hát koncertekre fel zenekedvelők!

Nagykanizsa, 2026. február 27. 

Fotók: Halász Gyula