Rendhagyó ECM lemez, amelyen a létező legjobb mainstream jazz szól és ráadásul a kiadótól szokatlan módon hosszú elemzés is olvasható a kísérőfüzetben, amelyből rengeteg értékes információ birtokába jutunk.

Christian McBride az amerikaiak számára Philadelphiát jelenti a jazztérképen. Legutóbbi izgalmas albuma szerepel a Grammy-díjra jelöltek között az instrumentális jazz kategóriában. (12:6-os a mutatója: tucatszor jelölték hatszor kapott gramofont). Az album címe szójáték, a porokkal élők számára a „philly” szlengben „új anyagot” jelent. A téma a jazz világában sem ismeretlen. Ajánlott átböngészendő szakirodalom Charlie Parker élete, és a jó öreg Louis Armstrongra dalszövege: a „Song of the Vipers” címében szereplő vipera ugyanis a marihuana álneve a zenészzsargonban.

Tizenharmadik ECM-lemezén Sclavis, akit méltán nevezhetünk a kortárs jazz egyik vezető klarinétosának, tizenhat év után visszatér régi ihlető forrásához, Ernest Pignon-Ernest utcai freskóihoz, csak ezúttal egy egészen másfajta, konvencionálisabb értelemben vett kvartett élén játszik.

A negyvenes évei elején járó két izraeli zenész már gyermekkorában is jóbarát volt, majd mindketten nemzetközi karriert csináltak. 

Félelmünk, hogy a brazil származású zongorista/énekesnő Love Stories címmel csak közhelyes, sőt, mondjuk ki: giccses lemezt adhat ki sok jobban-rosszabbul sikerült vállalkozása után, alaptalannak bizonyul.

Charlie Watts, a jazz berkekben otthonosan mozgó Rolling Stone kritikus kijelentése, hogy „It's Only Jazz, But I Like It ...” majdnem tökéletesen passzol erre a lemezre. Csupán a csak szót kell kihagynunk belőle. Az új lemez nagyot szól, Joshua Redman egyszerűen újraértelmezi a kortárs jazzt. Már nem kell a „fiatal oroszlán” poént elsütni az apja tenoros pályafutását emlegetve, hiszen Joshua Redman ötven éves.

Brad Mehldau szigetként emelkedik ki a tengersok pianista közül, szerepe vitathatatlanul meghatározó a műfaj legújabb történetében.

Branford Marsalis jó ideje fontos viszonyítási pont a mainstream jazzben. Idén letett az asztalra egy nagyon fontos új lemezt, fel is került a Grammy-díjra jelöltek közé a legjobb instrumentális albumok kategóriában. 

A gitárművész, zeneszerző, hangszerelő Oláh Szabolcs egyedi hangja egyszerre emelkedik ki és simul bele a modern mainstream jazz világába.

Ezen az egyszerű, de nagyszerű albumon – két kivétellel – jazzstandardek helyett popdalok jazzes átdolgozásait és saját szerzeményeket hallhatunk modern mainstream felfogásban, egy olajozottan működő triótól, amelyben minden zenész érvényesülhet anélkül, hogy elnyomná a többieket.

Pernye András-díjas jazzgitáros zeneszerző, Halper László lemezbemutatóra készül a hétvégén. Az „Electric Angelland” album után, most a „Blues from Angelland” című lemezzel rukkol elő a Jimi Hendrix életmű jazzes intepretálója.

Három BMC kiadvány ajánlóját olvashatják: Aki Takase Japanic: Thema Prima, Daniel Erdmann’s Velvet Revolution Featuring Théo Ceccaldi & Jim Hart: Won’t Put No Flag Out  és Weidner/Dumoulin/Graupe/Terzic: Melanoia  című albumokat.

A Szabó Gábor-díjas Elek István a magyar zenei élet nagy formátumú szaxofon-művésze, klarinétosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének legendás mestere, egyetemi tanára, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagja. A jazz, rock és a pop legmagasabb kvalitású formációinak zenekari tagjaként, vendégszólistaként a magyar zenei élet legszélesebb spektrumán mozog évtizedek óta, erről a Tea zenekarral kapott eMeRTon-díja is árulkodik.

Igazán nagyívű és minden összetevőjében változatos lemezzel rukkolt elő a SZEEG Quartet. A Szapudi István és Eichinger Tibor gitárosok, valamint Eged Márton basszusgitáros és Gavallér Csaba dobos által alapított négyes tagjai nem csak nevük kezdőbetűivel járultak hozzá közös formációjuk sikeréhez, hanem tetten érhető mind a négyük zenei világa a lemezen. A „Screams and Dreams” sokszínűségének záloga ugyanakkor nem csupán négyük szerzői és előadói egyéniségének összességében rejlik, a két szólista merőben eltérő zenei attitűdjének tudatos reflektorfénybe állítása éppen ilyen esszenciális jelentőségű a kiadványon. A több, mint egyórás anyag – ami, ismerve a jelen fogyasztói szokásokat, kifejezetten hosszúnak számít – egyfajta kordokumentumként szolgál, hiszen többen a zenekarból már régóta játszanak együtt különböző formációkban, a lemez pedig hű lenyomata a quartet máig kialakult sajátos világának.

A kiváló fuvolista és szaxofonos elkötelezett híve a műfajnak, és rendszeresen jelentkezik új projektekkel.