– A MODERN BIG BAND SZÜLETÉSE I. : STAN KENTON 1941-1944

1941-ben jazz szempontból Kalifornia az Isten háta mögött volt. Persze a nyugati part már akkor is tele volt jobbnál jobb zenészekkel, akik azonban gyakran kénytelen voltak az amerikai ár ellenében úszni: nyugatról keletre vándorolni, ha nevet akartak szerezni maguknak. Ebben az évben azonban csoda történt.

1) STAN KENTON: Artistry in Rhythm (Opening theme) – 1941

A Los Angeles-közeli Balboa Beach Rendezvous tánctermében a helyi fiatal táncoló és jazz közönség egy ismeretlen, Közép-Nyugatról érkező zongorista, húzónevekkel nem rendelkező zenekarától esett eksztázisba. Már a zenekar szignálja is nagyon elütött az akkor még aranykorát élő szving bandákétól:

2) STAN KENTON: Tempo de Joe (1941)

Ez legalább olyan ambiciózus nyitány volt, de talán még olyanabb, mint Artie Shaw Nightmare c. szignálja, noha minden más szempontból Artie Shaw vérpezsdítő szving muzsikát (is) játszott. A Kaliforniában felbukkanó Stan Kenton azonban már a szignál címében is kifejezésre juttatta, hogy komolyabb szintre akarta emelni a jazzt, mint azt talán Ellington kivételével, bárki is tette volna azelőtt. „Művészet Ritmusban” – ezt akár nevezhetnénk Kenton ars poeticájának is. Persze megélni is kellett valamiből, a közönség pedig táncolni akart, illetve táncolni is akart, és a zenekar talp alá valót is játszott. de Kenton tánczenéje sem volt már igazán szving.

3) STAN KENTON: Marvin’s mumble (1941)

Ennek a ritmusa darabosabb volt, kevésbé gördülékeny, mint Basieé, Goodmané vagy Gene Krupáé. A rezesek harsányabbak, a zenekar fegyelmezettebb, a szaxofonkórus szándékos lágysággal nyújtott kontrasztot a trombita és harsona szekciókkal. Persze, ha kellett, a zenekar tudott szvingelni is. A következő számot akár Goodmanék is játszhatták volna:

4)  STAN KENTON: „Elegy” (1941)

A Goodman-szerű klarinétot a szaxofonos Red Dorris, a szégyentelenül Gene Krupát utánzó dobszólót Marvin George és a Harry Jamest idéző trombita szólót Earl Collier produkálta. Kenton azonban minden zenei igényt szeretett volna egy fedél alatt kielégíteni. Megpróbált improvizációtól mentes, táncolható, de saját véleménye szerint inkább meghallgatásra szánt művészi produkciókat is nyújtani. Ez volt az az oldala, amely később teljesen megosztotta a közönséget: vagy imádták vagy „anti-jazz”-ként kárhoztatták. Ez egy nagyon korai, kiforratlan próbálkozás ebben az irányban. Az egyébként kiváló altszaxofonost Jack Ordeannak hívták.

Kenton és menedzsere, Carlos Gastel kiváló üzleti érzékkel vállalta, hogy a zenekar éhbérért, de felléphessen a Hollywood Palladiumban, mert onnan rádióláncban közvetítve a zenéjük elérte a keleti part közönségét is.
Kenton zenéjéből ritkán köszönt vissza a blues. Valóban különbözött a fekete swing zenekarokétól, kiváltképp Basie-étől, de ez nem szült sem ellentéteket, sem faji alapokra épülő konfliktust, mint ahogy azt oly sok szakíró sugallta annak idején és később is. Maga Count Basie mesélte, hogy amikor turnézott a zenekarával, egyszer leállíttatta a buszt és felszólította a zenészeit, hogy hallgassák meg a Palladiumból közvetített rádióadást, amelyben Stan zenekara játszott. “Ő lesz az új király” – mondta az embereinek Count. Ezzel együtt tudni kell, hogy a jazz közönsége, amely azidőtájt többségében táncolt is, még az északi államokban és Kaliforniában is bizonyos mértékig önként szegregálódott. Kenton közönségének zömét újdonságra vágyó, fiatal fehérek tették ki. És Kenton új volt, fennen hirdette, hogy magasabb kulturális szintre hozza ezt a mindmáig egyetlen igazán amerikai műfajt. Harsánysága is nagymértékben imponált a fiataloknak.
Ezzel együtt, a zenekar New York-i bemutatkozása az ugyancsak híres Roseland táncteremben mégis bukás volt. A Nagy Almában Kentonék tempója túl lassúnak találtatott, ráadásul a zenekar túl hangos volt és a táncoló közönség nem tudott beszélgetni, ami pedig a lassú társas tánc közben – szöges ellentétben a mai diszkókban fülsüketítő zenére folytatott némajátékkal – annak idején elvárás volt. Az eredetileg nyolchetesre tervezett fellépéssorozatot közös megegyezéssel három hetesre csökkentették. Ezzel együtt a kaliforniai zenekar járta az országot és népszerűsége nőttön-nőtt. 

5) STAN KENTON: Eager beaver (1943)

Kentonék helyet kaptak a világsztár komikus, Bob Hope rendszeres rádióműsorában is, és elsősorban a rádiónak volt köszönhető, hogy az 1943-ban a zenész szakszervezet által meghirdetett lemezfelvételi tilalom dacára, Kenton zenéje Kaliforniától a keleti partig ismertté vált. A 17 főre duzzadt 1943-as Kenton zenekar már komoly erőket tudott felvonultatni. Sorai közt tudta a trombitás Buddy Childerst, az akkor még ismeretlen és rövidesen bevonuló későbbi sztár altszaxofonost, Art Peppert és a baritonos Bob Giogat. Az év sikerszáma a Kenton repertoárból az “Eager beaver” volt.

A Coleman Hawkins stílusát idéző tenorszaxofon szólót Red Dorris játszotta. Az „Eager beaver” már magán viselte a kentoni védjegyek nagy részét. Fegyelmezett, keményen meghangszerelt fúvósok, rövid szólók, csökkentett terep a rögtönzésre, valamelyest lagymatag ritmika, amelyet viszont ellensúlyozott a rezesek kontrollált, de szenvedélyes hangorkánja és a feszültség folyamatos fokozásának a zenekarvezetőre jellemző menete. Amilyen merész és vállalkozó szellemű vezető, annyira érdektelen zongorista volt Kenton. Lehengerlő egyéniségére jellemző, hogy zenészei és hangszerelői közül senkinek nem jutott eszébe felvetni, hogy jobb lenne talán egy színvonalas zongoristát szerződtetni.

6) STAN KENTON: Balboa bash (1944)

1944-ben Kenton elkezdte gyűjteni a tehetségesnél tehetségesebb fiatalokat. Így került rövid időre Stan Getz is a zenekarba, majd a Gene Krupáékkal Amerika-szerte ismertté vált énekesnőt, Anita O’Dayt is szerződtette, amely tovább növelte a zenekar népszerűségét. A merészebb kisérletek azonban még várattak magukra. 1944 végén így hangzott a zenekar. Altszaxofonon az új talentumok egyike, Boots Mussuli hallható. Kentonhoz még visszatérünk.

Folyt. köv.

Fotó: Youtube, A felhasznált képekkel kapcsolatban: William P. Gottlieb ikonikus jazz fényképei ingyen letölthetőek a US Library of Congress tárából és szabadon használhatóak Gottlieb végrendelete értelmében., NPR, Grunge, The Syncopated Times, Wikipédia, Wikimedia, THe Saturday Evening Post, Artists Info, New York City History, The Syncopated Times, Asosciacio´n Apolo y Baco, WBSS Media, Discogs, NPR, A Jazz évszázada, Drummer World, National Museum of the United States Airforce, IMDB, Jazz FM91, Drummerworld, Lionel Hampton Collection, New Yorker, From The Vaults, UMKC University Libraries, Morehead State Public Radio

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<