Bérces Barbara

„Drága Pjotr Andrejevics!"
Rendszerint így szólítottam meg. Az ezredforduló előtt ismertem meg Pallai Pétert, akiről korábban sokat hallottam, szaktekintélyként néztem fel rá. A hangja a rádióban azt sugallta számomra, kivételes intellektusú, fajsúlyos személyiség, ezért kicsit tartottam tőle, milyen benyomást teszek majd rá, de az aggodalmam percek alatt elillant. Azonnal közvetlen, baráti hangnemet ütött meg velem, nyoma sem volt a viszonyulásában az alá-fölérendeltség gondolatának. Az őszinte kíváncsiság, nyíltság és bizalom jellemezte, érdekelte a rokon lélek jazzrajongó, aki hozzá hasonlóan sokféle módon kötődik a szeretett zenéhez.
Eleinte sokat beszélgettünk – általában erős iróniával – a rendszerváltás előtti magyar valóságról, amelybe én beleszülettem, és amelyből ő kilépett. Értettük egymás humorát. Így lett ő számomra Pjotr Andrejevics, én pedig neki Barbara Viktorovna. A szó legnemesebb és minden politikai áthallástól mentes értelmében voltunk elvtársak. Sőt barátok.
Összekötött minket a Gramofon magazin, aztán a jazz.hu, ahová mindketten írtunk lemezkritikákat. Sokat tanultam az írásait olvasva – általában a jazzről és arról az attitűdről, amellyel igyekezett minden zenei megnyilvánulásban megtalálni, amit értékként lehet felmutatni benne. Sok-sok éven keresztül segítette a munkámat, kiváltképp a Müpában rendezett Jazz Showcase-ek megvalósulását. Szakmai beszélgetést szervezett, zsűrizett, ha tehette, ott volt minden koncerten. Leírhatatlan lelkesedéssel követte a pályakezdő zenészek törekvéseit. Rengeteg fiatal tehetség, akit korábban nem ismertem, az ő javaslatára került be a tehetségbörze fellépői közé, és neki köszönheti számos ifjú jazzmuzsikus a londoni 606 Club-beli fellépését.
Utoljára is egy fiatal zenekar készülő londoni fellépésével kapcsolatban hívtam telefonon. Sajnos már nem értem el.

Isten Veled, Péter!

Szeretettel,
Barbara

Bolba Éva

Én még nem voltam hajlandó szembenézni a történtekkel. Valósággal sokkolt a hír az első napokban, majd mint egy rossz álmot, elraktároztam a történteket a lehető legtávolabb az elmémben. Csak furcsa ürességet érzek....Az alábbi gondolatok keringenek bennem.

Egy-két hónap szünet után újra kutatni kezdtem, hogy minél több, elfeledett énekesnőt és dalt fedezzek fel a jazz csodálatos világából. Eszembe jutott, hogy írok Péternek, hiszen korábban több levelet váltottunk erről a témáról. Aztán megálltam. Rájöttem, hogy már nem fog válaszolni.  

Előkerestem a régi levelezéseinket és akkor döbbentem rá, milyen sok emlék köt Hozzá. Ismeretségünk nem is olyan régi, mégis hitt bennem és segítette munkámat. A rólam megfogalmazott cikkeket, ismertető anyagokat olyan szépen, izgalmasan és szeretettel írta meg, mint talán senki korábban. Neki köszönhetem, hogy "Bomba Évi" lettem, ami mai napig büszkeséggel tölt el, de közben meg is megmosolyogtat. Neki köszönhetem, hogy énekelhettem Londonban, a híres 606 Club színpadán. De ezek mind csak a munkával kapcsolatos emlékek. Péter ember volt, a szó legnemesebb értelmében. Ember, aki pontosan tudta, hogy a humor létfontosságú lehet bizonyos helyzetekben és hogy a szellemi nyitottság alapvető létfeltétel. Szívvel-lélekkel adta oda magát mindennek és mindenkinek, ami és aki a jazz zenével kapcsolatos volt. Az a tény, hogy már nincs köztünk, nem jelenti azt, hogy a szellemisége nincs velünk, hiszen a Harmóni Jazzműhely Alapítvány tovább működik és teszi azt, amire korábban Péterrel együtt felesküdött. 

Furcsa dolog ez. Úgy érzem, minden Péterhez kötődő emléket most a szívem egyik polcára helyezek. A közös élményekből ugyanis már nem lesz több. Ezek az emlékek pedig már csak az enyémek, így szeretettel őrzöm meg őket, amíg itt vagyok.  

Lakatos Ágnes

Pallai Péter emlékére:

"Vannak olyan emberek, akiknek élete, munkássága, tettei, személyisége, odaadása, mások iránti szeretete, önzetlensége olyan hatással vannak ránk és egész környezetére melynek nyomai örökké kitörölhetetlenek, sohasem tűnnek el belőlünk. Péter ilyen ember volt. Itt marad velünk.

Ha legközelebb egy bemutatóra, Csillagvizsgálóra megyek/megyünk meghallgatni a fiatalokat, vagy mi - idősebb generáció - koncertezünk, tudom, hogy ott lesz velünk a muzsikában, az improvizációban, a tapsban, a levegőben, az izgulásban, szinte mindenben. Ez az utóhatása egy nagyon szép, tartalmas és teljes életnek. "

Szabó Dániel

Épp az Istenhegyi úton sétáltam 2000 őszén, amikor váratlanul csörgött a telefon...Péter akkor hívott fel először, azzal, hogy szeretne meghívni Londonba játszani, miután meglepve és örömmel látta, hogy egy magyar “srác” nyerte meg a Montreux-i Zongoraversenyt. Én voltam az első magyar “felfedezettje”, - ma is nagyon jó érzés felidéznem azokat a pillanatokat és azt a beszélgetést...Péter akkor még Londonban élt, ezután kezdte meg a kétlakiságot, ha jól emlékszem.

25 évvel később, azaz idén, szintén Péternek köszönhetően jelent meg a “No Blues on the Danube” című albumunk Ian Ballamyval, Misha Mullov-Abbadoval és Juhász Marcival, - egy brit-magyar koprodukció, amelynek Péter volt a producere. Ő álmodta meg a projektet, ő keresett hozzá támogatókat, ő szervezte meg az élő koncertfelvételt, a keverést, a masterelést, majd ő talált hozzá kiadót is! Ilyen volt Péter: olyan szenvedélyesen szerette a jazzt, hogy nem ismert akadályokat, akár a Harmónia Jazzműhelyről, akár magyar-angol cserekapcsolatokról vagy éppen egy általa megálmodott albumról volt szó! A legnehezebb anyagi helyzetben is megtalálta a megoldásokat, köszönhetően nem csupán hallatlan kitartásának, hanem a kedves, szellemes és rendkívül intelligens személyiségének is! Nagyon kedveltem a fanyar humorát, az életszeretetét, a csendes, ám mégis határozott karakterét. Hatalmas jazztörténeti tudását a rádióműsoraiban, interjúiban és cikkeiben éppúgy kamatoztatta, mint egy pohár bor mellett, zenészek társaságában. Jóllehet, voltak ízlésbeli preferenciái, mégis arra törekedett, hogy a legszínesebb palettán mozogjanak az általa foglalkoztatott fellépők! Emlékezetes marad számomra ez a 25 év, rengeteget köszönhetek Péternek, és azt hiszem, ezt az egész magyar jazz-közösség nevében állíthatom! Mindig nagy szeretettel fogok rá gondolni!!

Oláh Tzumo Árpád

Péter nagyon otthon volt a jazz-zenében, igazi jazz-man volt! Mindig jó volt vele beszélgetni, nagyon intellektuális, nagyon sokoldalú, nyitott, világlátott ember volt! Nagyon örültem, amikor pár éve, a nemzetközi jazznap alkalmából egy közös podcastben nagyon jót beszélgettünk a jazzről! 

Isten nyugtasson Péter! 
Köszönjük!  ❤️

Kapcsolódó cikkek:

Megemlékezések:

Búcsú Pallai Pétertől, a baráttól, a mestertől, a magyar jazz nagykövetétől - Irk Réka nekrológja

Aki elénk élte, hogyan kéne – Várallyay Katus nekrológja

Pallai Péterre emlékezünk - 1. rész: Szakcsi Jr., Barcza Horváth József, Friedrich Károly, Tony Lakatos, Urbán Orsi, Balázs Elemér, Balázs József, Juhász Gábor, Deseő Csaba, Németh Kira, Csapó Krisztián, Bencze Alma

Egy filantróp emlékére - Halász Gyula nekrológja

BÚCSÚ PÉTERTŐL – Márton Attila nekrológja

Fotó: Sztraka Ferenc