Számomra a jazzvokál nemcsak a nagy szólóénekeseket jelenti Billie Holidaytől Dianne Reeves-ig, ami pedig a férfiakat illeti Joe Williamstől Kurt Ellingig, hanem a jobbnál jobb énekegyütteseket is. A fiatal jazzrajongók számára mondanám el, hogy a Manhattan Transfer és a New York Voices előtt is voltak zseniális énekgruppok, mindenekelőtt a Lambert-Hendricks-Ross trió, majd Annie Ross kiválása után a Lambert-Hendricks-Bavan. Mindkét hármas történelmet csinált az 50-es évek végén és a 60-asok elején. Egyébként a vocalese (magyarul talán vokalizálásnak nevezhetnénk) mesterei voltak, mégpedig olyan elődök nyomdokain, mint Eddie Jefferson vagy King Pleasure. Érdekes, hogy szólókarrierje során Jon Hendricks folytatta ezt a különleges irányzatot, mind a zenei, mind pedig a szövegírói tevékenységében, sőt családtagjaival összefogva még a csoportos vocalese hagyományával sem hagyott fel.

De mi is ez a rejtélyes „vokalizálás”? Nem más, mint a hangszeres jazz énekre áttranszponált változata. Korábban lemezre vett hangszeres szólók szöveges éneklése. Pl. amikor az L-H-R trió a Basie Band tagjainak kíséretével lemezre vette a Basie repertoár legjobb darabjait (pl. Jumpin' at the Woodside), akkor a trombitaszólókat Annie Ross, a tenorszaxofont Jon Hendricks, a pozánt Dave Lambert „személyesítette meg”!)
Gina koncertje, már szinte hagyományosan Wardell Gray szaxofonos egyik vérpezsdítő számával indult, amelyre Annie Ross írta a nyelvtörőnek is beillő szöveget. Hogy ez mennyire így van, az említett L-H-R, majd L-H-B triók vinyl-lemezeinek tasakját elborították a szövegek, hiszen még az angol anyanyelvűek számára sem volt könnyű a „blikkfangos” versek követése. Ez a szám egyébként a L-H-R „The Hottest New Group in Jazz” c. lemezén hangzik el, mégpedig csak Annie Ross előadásában Harry Sweets Edison trombitajátékával és a Gildo Mahones zongoratrió kíséretével.) Ha a beszámolóm végén a koncert programját megnézik, akkor egyértelműen kiderül, hogy az elhangzott dalok a jazztörténet legnagyobb hangszereseinek kompozíciói Charles Mingustól Horace Silverig, Clifford Browntól James Moody-ig. A szövegírók között első helyen Jon Hendricks áll, de King Pleasure, a legkorábbi „vocalise” szerző neve éppen úgy felbukkan, mint Joni Mitchellé, vagy Samara Joyé, aki éppen napjaink ifjú jazzvokalistája. A dalok hangszeres változatát pedig korábbról ismerhettük, legjobb példa a Doodlin', amely a Horace Silver Quintet előadásában volt közismert, de később a vokális verziót Dee Dee Bridgewater „Love and Peace” c. albumán élvezhettük. Dee Dee említett lemezét Silver emlékének szentelte, és tizenhárom szerzeményét adta elő ezen a tribute-albumon. (Javasolnám még egy-két további remekmű feldolgozását a Filthy McNasty-tól a Song for My Father-ig.)
Gina ügyesen dúsította a repertoárt néhány olyan dallal, amelyek nem ebbe az irányzatba tartoznak, de hiszen ő a jazzvokál minden területén otthon van az amerikai sztenderdektől az olyan „márkás” számokig, mint pl. Somló-Adamis: Az eső és én c. emlékezetes dala magyarul. (Ezt egyébként tavaly ősszel a Rockmúzeumban tartott Szabó Gábor emlékesten hallhattuk tőle, Charles Lloyd Sombrero Sam c. darabjával együtt, amihez éppen Gina írt angol szöveget!)

Nos, tehát a nem vocalese darabok között volt az első félidőben Deák Tamásnak a nagy sikerű Macskafogó filmben szereplő Telihold c. dala (természetesen magyarul), valamint a koncert végén elhangzó népszerű amerikai „slágerek”: az Everybody's Cryin' Mercy, Bonnie Raitt sikerszáma, a Barbra Streisand által is csodásan interpretált Here's to Life és a ráadásnak minősülő bossa nova, a No More Blues (Chega de Saudade). Utóbbi (mint annyi más francia vagy éppen portugál szöveg Michel Legrand-tól Antonio Carlos Jobimig) Amerikában „nem rúghatott labdába” és persze ki más, mint Jon Hendricks „látta el” angol szöveggel. Egyébként azért írtam, hogy „ráadásnak minősülő” szám, mert nagyon bölcsen és kedvesen Gina közölte, hogy nem vonulnak le, hanem a – tényleg igazi vastapssal jutalmazott kiváló előadás – befejezésébe máris belecsapnak.

Kanizsa Gina laudációját a legfontosabbal, gyönyörű hangjával kezdem, de varázsos egyénisége, hibátlan angol nyelvismerete és szövegmondása, könnyed kommunikációs készsége is fontosak. Ezen túl birtokában van annak a meghatározhatatlan „jazz feeling”-nek is, ami vagy van vagy nincs, ezt nem lehet kifejleszteni. Nos, nála ez maximálisan megvan. Szöveg nélküli éneke sem a megszokott scattelés, hanem a hangszeres játékra emlékeztető szótagok nélküli vokalizálás. Egyszóval zenészként énekel.  

A hangszeres kíséret dicséretét sem hagyhatom ki. Nem véletlen, hogy a hazai jazz egyik legkiemelkedőbb zongoristája, Cseke Gábor már évtizedekkel ezelőtt is a Magyar Rádió tehetségkutató versenyeinek is kísérője volt. Az énekesek kifejezetten szeretik, ha Gábor ül a zongoránál Pocsai Krisztától Kozma Orsiig és Hajdu Kláráig. Felejthetetlen a játéka a „Legendás albumok” sorozat minden koncertjén, a MAO nagyzenekarban, meg ahol csak felbukkan. És akkor még nem is említettem kompozíciós és hangszerelői tevékenységét. Ez utóbbi aztán igazán fontos a rengeteg – egymástól eltérő – projekt megvalósításában.

Sárkány Sanyi is kiváló hangszerén, nagy tehetséggel és több évtizedes rutinnal. Igazi swinges játékával a ritmus oszlopa, számos projekt résztvevője. A „vocalise” programban – már korábban is – most is remek szólóival bűvölte meg a közönséget.

Utoljára, de nem utolsósorban az ifjú dobosról, Nagy Csabáról szólok, akit az említett szeptember végi Szabó Gábor emlékkoncerten ismertem meg. (A Ginát ott kísérő Rambler együttesben játszott.) Most is kifogástalanul, rendkívül szenzitíven kísért (ahogyan egy énekest kell), négyezéseknél és két dobszólónál is megmutatta „oroszlánkörmeit”.

Azt már alig merem ideírni, hogy az élő zenét semmi sem helyettesíti. Hogy mennyire így van, az kiderül abból is, hogy a klubokban a közönség legalább egyharmada (ha nem fele) külföldi! Kedves honfitársaim, tessenek jazzkoncertekre járni!       

A koncert programja: 

I. félidő 

• Twisted (Wardell Gray – Annie Ross)
• Nostalgia /The Day I Knew/     (Fats Navarro – Samara Joy)
• Goodbye Pork Pie Hat (Charles Mingus – Joni Mitchell)
• Telihold (a Macskafogó c. filmből)   (Deák Tamás)
• Joy Spring (Clifford Brown – Jon Hendricks)
• Moody's Mood for Love (James Moody – King Pleasure)

II. félidő 

• Yardbird Suite (Charlie Parker – Bob Dorough)
• Doodlin' (Horace Silver – Jon Hendricks)
• Four (Miles Davis – Jon Hendricks)
• Everybody's Cryin' Mercy (Mose Allison)
• Here's to Life     (Artie Butler – Phyllis Molinary)
• No More Blues (Antonio Carlos Jobim – Jessie Cavanaugh, Jon Hendricks)

Közreműködtek: 

Kanizsa Gina    ének
Cseke Gábor    zongora
Sárkány Sándor    nagybőgő
Nagy Csaba    dobok

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club, 2025. május 23.

 Fotók: Irk Réka, Sztraka Ferenc