

A két egyórás szettben hat, illetve hét énekes mutatkozott be más-más kísérő zenekarral. A kísérő zenekar tagjai is kaptak hol rövidebb, hol hosszabb improvizációra lehetőséget. Az első szettben fellépők kicsit bátrabban és magabiztosabban álltak ki a színpadra, de mindkét részben remekül helytálltak a fiatalok.

Urbán Orsi, a jazztanszak énekeseinek oktatója köszöntötte a közönséget, röviden bemutatta a fellépőket, és elmondta, hogy a kísérő zenekartól megtudta, hogy számukra ismeretlen dalok is a repertoárra kerültek. Valóban voltak kevésbé játszott jazz standardek, mint Borodin - Wright - Forest, Frishberg - Dorough vagy Elis Regina kompozíciói. Változatos műsort adtak elő az ifjú művészpalánták. Az érdekes átdolgozások a konzi tanárait dicsérik. A lista az énekesek fotói alatt megtekinthetők.
Akiket már hallottam más fellépésükön, azokról fogok röviden írni. A második szett kísérőzenekarának a szaxofonosa, Fehér Melissza a szerkesztőségünk figyelmét már pár éve felkeltette, így többször is írtunk a játékáról. Legutóbb a nőnapi koncert kapcsán, a női hangszeres jazz-zenészek előadásán nyújtott kiemelkedő szaxofonozása miatt került a figyelmünk középpontjába. Ezúttal is érdekes szólókkal bizonyította, hogy van helye a jazz-zenészek között, drukkolunk az egyetemi felvételi sikeréhez.
Az első részben fellépő Borbás Hannát és Yu Grace-t hallottam már más helyen is énekelni. Hannának különösen szép hangja van, Grace pedig magával tudja ragadni a közönség figyelmét. Macalik Rebekára kollégáim, Pallai Péter és Sztraka Ferenc hívták fel a figyelmet (Liane Carroll mesterkurzusa után), és nem véletlenül, várom a további fellépéseit.
A második részben az egyetlen férfi jazzénekes figyelemre méltó teljesítményt nyújtott – kiválóan swingelt, magabiztosan kezelte a hangját, és az érzelmek átadása is egyre kiforrottabb nála. Drukkolunk, hogy felvegyék arra az egyetemre, amely az álma, de utána várjuk vissza.
A második szettben szerepelt egy énekesnő, aki jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a többiek, hiszen már megmérette magát egy televíziós tehetségkutatóban. Kovács Aliz igazi jazzénekesnő: erőteljes hanggal és kiváló ritmusérzékkel („time”). Remélem, hogy a jazz világában marad, mert igazán ott a helye.
Az első szettben fellépett egy olyan énekes is, akit korábban nem hallottam, és lenyűgöző hanggal rendelkezik.
Mindannyiuknak sok szorgalmat és kitartást kívánok, hogy elérjék a céljukat. Gratulálok a Konzervatórium énektanárainak munkájához!
Június 15-én és 16-án, a vizsgakoncertjükön újra lehetőségük lesz olvasóinknak meghallgatni őket.
Az első szettben: Mózes Bence - zongora, Vajda Gergely - bőgő, Hajnal Balázs - dob, Iker András - gitár és Szabó Kristóf - szaxofonon játszottak.





A második szettben: Botos Benedek - zongora, Kolozsi Soma - bőgő, Lukács Marcell - dob, Káldi Attila - gitár, Fehér Melissza - szaxofonon játszottak.





Első szett énekesek:

Egri Nóra: Wayne Shorter: Black Nile

Dely Viki: Bernice Petkere: Lullaby of the leaves

Szécskai Hanna: Borodin-Wright- Forest: Baubles, bangles and beads

Borbás Hanna: Elis Regina: Basta de clamares inocencia
Macalik Rebeka: Victor Young: Beautiful love

Yu Haeun Grace: Frishberg - Dorough: I'm hip

Sándor Réka & Tóth Tamás: Jobim: Agua de beber
Második szett énekesek:

Bátki-Fazekas Ilona: Harold Arlen: Let’s fall in love

Földi Natália: Benny Golson: I remember Clifford

Báró Lili: Henry Mancini: Charade

Dósai Anna: J. Fred Coots: For all we know

Sándor Réka: Cole Porter: Get out of town

Kovács Aliz: J. Van Heusen: Darn that dream

Tóth Tamás: Horace Silver: Sister Sadie
Szécskai Hanna és Egri Nóra : Jon Hendricks: Centerpiece
Budapest Jazz Club, 2025. május 26.
Fotók: Irk Réka, Sztraka Ferenc








